Lipšic: az idő paradox módon kedvez a nyomozásnak

Pozsony |

<p>Hat éve kerültek rögzítésre a Vazovova utcai konspirációs lakásban a Gorilla-akta beszélgetései. Daniel Lipšic belügyminiszter szerint az idő kedvez a nyomozásnak, noha ez általában fordítva szokott lenni.</p>

„Hat év távlatából vissza lehet ellenőrizni a lezajlott pénzügyi tranzakciókat. az indirekt bizonyítékok láncolata nagyon fontos” – mondta.

A belügyi tárca vezetője szerint néhány héten belül le tudják ellenőrizni az összes, az aktában említett ügy pénzügyi hátterét.

A miniszter egyúttal elutasította Robert Fico, a Smer elnökének bírálatát, aki azt mondta, Lipšic úgy viselkedik, mint a kecske, akire rábízták a káposztát, ugyanis tagja volt Mikuláš Dzurinda második kormányának.

„Fico már hosszú ideje törekszik arra, hogy úgy látsszon, nem szerepel abban az aktában. De sem Dzurinda, sem Bugár, sem Palacka nem járt abban a lakásban, ő viszont igen, így egy lehet a gyanúsítottak közül” – vélekedik a tárcavezető.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?