Közélet

Lezárult Zsák Malina Hedvig ügye

Győr | 12 és fél év után lezárult Zsák Malina Hedvig ügye, a Győri Járási és Nyomozó Ügyészség október 24-én a nyomozást megszüntető határozatot hozott. Az indoklásban az áll, hogy „a rendelkezésre álló adatok és a bizonyítási eszközök alapján nem állapítható meg a bűncselekmény”, azaz Zsák Malina Hedvig nem követett el hamis tanúzást.
author
Vrabec Mária

2018. november 21. 18:23

Zsák Malina Hedvig
- Somogyi Tibor felvétele

Amint Gál Katalin Zsuzsanna ügyészségi szóvivő tájékoztatott, a határozat ellen panaszt csak az érintett emelhet. Hedvig kedden vette át a határozatot, azt mondta, hogy időre van szüksége ahhoz, hogy ezt az egészet magában is lezárja, addig nem kíván nyilatkozni. Hedvig 2013 decembere óta magyar állampolgár, ügyét 2016 decemberében vette át Magyarország. Malina Hedviget 2006-ban támadták meg Nyitrán.

Zsák Malina Hedvig

2018. május 12. 14:36

Kinek fontos még itt Malina Hedvig?
Támogassa az ujszo.com -ot

Úgy vagyunk az újságírással, mint a hivatásos zenészek: fellépünk naponta a „kőszínházban", elegáns ruhában a hűséges, bérletes közönségünk előtt, vagyis eljuttatjuk a postaládákba, árushelyekre nyomtatott napilapként a fizetős Új Szót. És mondhatjuk azt, hogy kiállunk a mélyen tisztelt publikum elé a korzón is, kicsit könnyedebben szórakoztatjuk, elgondolkodtatjuk a közönséget, érzelmeket kiváltva az erre járó tömegből. Ez az előadás pontosan olyan szenvedélyes, mint a kőszínházi fellépés, ugyanúgy sok munkával jár, mégis ingyenes. Ha tetszett, hálásan fogadjuk adományát, amit a jelképes hegedűtokba helyezhet. Eddigi felajánlásait is szívből köszönjük az új hangszerekhez, a zenekar bővítéséhez, a repertoár kiszélesítéséhez: az ujszo.com naprakész működtetéséhez.

Ha támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
SPP

Sulík szerint az elkövetkező négy évben 76%-kal drágul a gáz

Újabb lakástakarék fagyasztja be a tevékenységét

ff

A rekordokat döntő árak elijesztik Horvátországból a hazai turistákat

DD

FOTÓK: Ezeken a gyönyörű helyeken teljesen ingyen is megfordulhat!

scholz

Scholz: Nem szabad Putyin csapdájába esnünk

új szó

Miről ír a keddi Új Szó?

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.