Pozsony. Zárt ajtók mögött ma folytatódik a főtárgyalás abban az ügyben, amelyben Ivan Lexát és társait titkosszolgálati fegyverek megjátszott likvidálásával vádolják.
Lexa tanúnak kéri Mitrót
Lexa és társai terjedelmes javaslatot juttattak el a bizonyítási eljárás kiegészítésére. Egyebek között kérik, hogy a bíróság előtt Vladimír Mitro, a titkosszolgálat korábbi igazgatója is tegyen tanúvallomást. A büntetőtanácsnak döntenie kell a vádlottak javaslatairól. Egyébként már a végéhez közeledik a vádirat szerinti bizonyítási eljárás, és várhatóan megszületik az elsőfokú ítélet.
Az ügyben eddig húsz tanú jelent meg a bíróság előtt, elsősorban az ügynökség egykori alkalmazottairól van szó. Lexa jogi képviselőinek indítványára például vallomást tett Rudolf Žiak parlamenti képviselő, a kémelhárítás volt vezetője is.
Kisebb szenzációt keltett az a bírósági szakértő, aki a felszámolt titkosszolgálati fegyverek nyolcvan százalékának felértékelésénél külföldi hirdetőújságok adataiból indult ki. Egyetlen tárgyat sem látott, s nem állt rendelkezésére semmilyen részletes dokumentáció. Az 1996–98-ban „papíron” likvidált lőfegyverek értékét 3,6 millió koronára becsülte. Ľubomír Hlbočan ügyvéd kétségbe vonta a szakértő jelentését, mondván: „öreg, rozsdás, értéktelen flintákról” volt szó. A másik jogi képviselő, Ján Cuper szerint a fegyverek az 1905 és 1945 közötti időszakból származtak, s csak néhány új, de működésképtelen pisztoly volt közöttük.
A titkosszolgálati arzenálfelszámolás ügyében visszaéléssel, hűtlen kezeléssel és tiltott fegyverkezéssel vádolják Ivan Lexát és hat társát, valamint egy fegyverkereskedőt. A likvidált fegyverek között vadonatúj pisztolyok, revolverek, géppisztolyok, sőt géppuskák is voltak. Négy pisztoly az ügynökség akkori tisztségviselőinek zsebébe vándorolt, egyet Ivan Lexa is megszerzett. (t, s)
Hamarosan véget ér a nyomozás Róbert Remiáš ügyében
Pozsony. Zárószakaszához érkezett Róbert Remiáš meggyilkolása körülményeinek kivizsgálása. Az ifj. Michal Kováč elrablásának ügyében koronatanúként szereplő, azóta külföldön bujkáló Oskar Fegyveres összekötőjének BMW típusú gépkocsiját 1996. április 29-én robbantották fel. A nyomozóhatóság szerint a gyilkosságot az akkori elnök fia külföldre hurcolásának megszervezésével gyanúsított Ivan Lexa, a titkosszolgálat volt vezetője rendelte meg kétmillió koronáért az időközben ugyancsak megölt Miroslav Sýkoránál. A pozsonyi alvilág feje Imrich Oláhot és Jozef Roháčot bízta meg azzal, hogy tegyék el láb alól Remiášt. A rendőrség máig nem tudja, hogy él-e még Roháč és Oláh, valamint azt sem, kinek a parancsára lőtték le 1997. február 6-án Sýkorát a pozsonyi Holiday Inn Szálloda előtt. (SITA)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.