Letartóztatták a Rakovský-gyilkossággal vádolt férfit

Rakovský-gyilkosság
Besztercebánya |

A Speciális Büntetőbíróság (ŠTS) besztercebányai kirendeltségének bírója pénteken őrizetbe vette a nagykürtösi Peter P.-t, akit azzal vádolnak, hogy öt évvel ezelőtt Garamszentkereszten meggyilkolta Marek Rakovský képviselőt és ügyvédet.

 

A letartóztatás célja, hogy megakadályozzák a vádlott lehetséges szökését, a szemtanúk befolyásolását, illetve a nem törvényes tevékenység folytatását. A vádlott panaszt nyújtott be a Speciális Büntetőbíróság döntése ellen, amelyet a Legfelsőbb Bíróság a napokban fog elbírálni. Peter P. a bíróság előtt tagadta a bűnösségét.

A NAKA bűnüldöző egységének rendőrei két személyt vettek őrizetbe szerdán, a kora reggeli órákban, a Tornádó nevű akció keretén belül (10. 3.) Nagykürtösön. Az őrizetbe vétel után két házkutatásra, illetve két más jellegű ingatlan átkutatására is sor került.

 

„A tegnapi, nagykürtösi akcióval összefüggésben a NAKA bűnüldöző egységének nyomozója egy személy ellen indított büntetőeljárást előre megfontolt emberölés gyanújával, illetve elkészítette az előzetes letartóztatásra vonatkozó indítványt. A másik személyt a szükséges intézkedések elvégzése után szabadon engedték” – tájékoztatott Denisa Baloghová, az Országos Rendőr-főkapitányság szóvivője csütörtökön (10. 4.). Marek Rakovský garamszentkereszti városi képviselőt egy az autója aljára erősített, rögtönzött robbanószerkezettel gyilkolták meg 2013-ban. A bomba vezetés közben robbant fel, melynek következtében Rakovský a helyszínen életét vesztette.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?