Leszámolás lesz Pozsony megyéért?

Pozsony |

<p>Úgy tűnik, nem marad következmények nélkül a Smer regionális struktúráiban, hogy az önkormányzati választásokon nem jártak sikerrel a Pozsonyi kerületben. Robert Fico miniszterelnök nem sokkal aszavazatszámlálás befejezése után kijelentette: a fővárosi eredményekből levonják a következtetéseket.</p>

Gregorij Mesežnikov politológus szerint annak ellenére, hogy a Smer jelöltjei a maradék hét megyében nyertek, épp a fővárosi veszteségnek lehetnek a legkomolyabb következményei. „Egyelőre nem fogok többet mondani. Rövidesen mindent meglátnak” – kommentálta röviden Fico a fővárosi eredményeket, jelezve: minden bizonnyal menesztések is sorra kerülnek.
Vladimír Bajan ugyan független jelöltként próbálta megvédeni megyefőnöki posztját, ez a pártatlansága viszont csak látszólagos volt. A választásokon a Smer teljes támogatásával indult, az őt ábrázoló óriásplakátok szinte mindegyikén a legerősebb kormánypárt vezető képviselőivel mosolygott – a kormányfőt beleértve. Martin Glváč, a Smer pozsonyi kerületi főnöke a Pravda napilapnak ráadásul azt nyilatkozta, hogy a pártból való távozását sem tartja kizártnak. „Minden lehetséges. Mindenkinek magának kell levonnia a következtetéseket, de biztos, hogy nem közvetlenül a választások után” – mondta Glváč. Viszont míg Fico szerint a kampányban elkövetett hibák okozták a pozsonyi kudarcot, addig Ján Richter, a párt főmenedzsere Bajan tevékenységét bírálja a megye élén. „Nem volt meggyőző a megyefőnöki poszton” – mondta Richter. Mesežnikov szerint tekintettel arra, milyen erőbedobással indult neki a Smer az önkormányzati választásoknak, a fővárosi veszteség komoly kudarcot jelenthet. „Ez is bizonyítja, hogy a párt nem tudja megszólítani a fővárosi választókat” – vélekedik a politológus. Azt is hibának tartja, hogy Bajan függetlenként indult. Pavel Haulík, az MVK ügynökség szociológusa szerint a pártnak elsősorban arra a kérdésre kellene megtalálnia a választ, hogy miért nem ment el több Smer-szimpatizáns választani. (dem, p)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?