Lépések a javítóintézetek fejlesztésére

Jozef Mikloško gyermekjogi biztos, Erik Tomáš munkaügyi miniszter, valamint  Tomáš Drucker oktatási tárcavezető
Pozsony |

Kedden tárgyalóasztalhoz ült Tomáš Drucker oktatási és Erik Tomáš munkaügyi miniszter (mindketten Hlas), hogy a javítóintézetek helyzetéről tárgyaljanak, majd bemutatták az intézkedéscsomagot, amellyel fejleszteni szeretnék a gyermekek társadalomba való visszaillesztésének folyamatát.

Pár héttel ezelőtt látott napvilágot a Főügyészség jelentése a javítóintézetekben uralkodó szörnyűséges állapotokról. Zuzana Hozová ügyész előzetes bejelentés nélkül látogatta meg az összes intézményt (13 javítóintézet működik országszerte), és beszámolója alapján a legtöbb helyen súlyosan korlátozzák a gyermekeket megillető emberi jogokat. Penészes falak, a tisztálkodási lehetőségek hiánya, fizikai erőszak, indokolatlan büntetések – csak néhány példa, amit az intézetekben élő gyermekeknek el kell viselniük.

A jelentés közzététele után lapunk részletesen is foglalkozott a botránnyal, és mint kiderült, gyakran az intézetbe kerülő, magyar anyanyelvű gyermekek nyelvi jogait sem tartják tiszteletben. Az üggyel kapcsolatban kerestük az oktatási minisztériumot, de konkrét válaszokat nem kaptunk kérdéseinkre, pusztán egy általános állásfoglalást egy tárcaközi munkacsoport létrehozásáról, melynek feladata az intézmények ellenőrzése, a helyzet kiértékelése és a megoldások kidolgozása lesz.

Kiálltak a miniszterek

Közel két hónappal a botrány kirobbanása után tárgyalóasztalhoz ült Tomáš és Drucker, majd sajtótájékoztatójukon beszámoltak azokról a lépésekről, amelyek a helyzet megoldását szolgálják. Drucker elmondta, az ellenőrzések 77 higiéniai és technikai jellegű problémákra mutattak rá, amelyekből 42-t már megoldottak, a maradék 35-öt pedig egy hónapon belül rendezni szeretnék. Olyan munkálatokról van szó, mint a penész eltávolítása, a falak átfestése, az elromlott világító- és fűtőberendezések megjavítása, illetve a szobákból hiányzó bútorok beszerzése (szekrények, székes és egyéb bútorok). A miniszter szerint ezeket a változtatásokat viszonylag gyorsan végre lehet hajtani, így most következnek a nagyobb munkák, mint például a tetők megjavítása, az épületek hatékonyabb befűtése vagy a villanyvezetékek felújítása.

Drucker továbbá elmondta, már egyeztetett Mikuláš Bek cseh oktatási miniszterrel arról, hogy a cseh modellt követve szeretnének rendszerszintű módosításokat végrehajtani a javítóintézetek működésében, de pár napon belül ismét tárgyalóasztalhoz ülnek Pozsonyban.

A miniszter a rendszerszintű intézkedések közé sorolta például a pszichológusok számának növelését. Amikor lapunk részletesen foglalkozott a botránnyal, az egyik általunk megszólított, neve elhallgatását kérő intézményigazgató megerősítette, hogy a gyerekek többsége valamilyen mentális betegséggel küzd, ami hozzájárult ahhoz, hogy végül a javítóintézetben kötöttek ki.

Azt Drucker is elismeri, hogy az intézményekben messze nincs elegendő pszichológus. Mint mondta, a szakemberek hiánya országos szintű probléma, és jelenleg az egészségügyi minisztériummal tárgyalnak a probléma megoldásáról.

Több szociális munkás

Tomáš hangsúlyozta, bár a javítóintézetek működéséért elsősorban az oktatási tárca felel, de a munkaügyi minisztériumnak is vannak bizonyos kötelezettségei az említett intézmények irányába, így elfogadtak három intézkedést, amelyek elősegíthetik a gyermekek visszailleszkedését a társadalomba. Első lépésként 64 fővel megemelték a javítóintézetek ellenőrzését végző szociális munkások számát. Eddig összesen 110-en dolgoztak ilyen munkakörben a munkaügyi hivatalokban. A tárcavezető hangsúlyozta, egy ilyen dolgozónak átlagban 80–90 gyermek ellenőrzését kellett magára vállalnia, de előfordult olyan is, hogy 130 gyermekért feleltek, ami Tomáš szerint lehetetlen feladat. A létszám növelésének köszönhetően egy szociális munkásnak legfeljebb 55 gyermeket kell majd ellenőriznie. Az erősítéses összesen 28 munkaügyi hivatalt érint. A miniszter leszögezte, egyelőre egy kísérleti projektről van szó, de ha beválik, akkor készen állnak további anyagi forrásokat átcsoportosítani a szociális munkások számának növelésére. Az intézkedést egyébként az Európai Szociális Alapból finanszírozza a tárca.

A következő intézkedés, hogy a munkaügyi hivatalok újonnan kiadott rendelete értemében az említett szociális munkásoknak félévente legalább egyszer látogatást kell tenniük az ellenőrzött gyermekeknél, és konkrét jelentéseket kell írniuk a fizikai és pszichikai fejlődésükről. Tomáš szerint ezek nem elnagyolt, homályosan megfogalmazott jelentések lesznek, hanem konkrét és pontos leírások, amelyeket aztán továbbítanak a bíróságnak, amely kimondta a döntést a gyermek javítóintézetben való elhelyezéséről.

Végül pedig nagyobb hangsúlyt fektetnek majd a szociális munkások tevékenységének ellenőrzésére. A miniszter elmondta, március végére elkészül a részletes jelentés, melynek eredményeit is figyelembe veszik majd a további lépések elhatározásánál.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?