Lengvarský: Halottak napjáig még változhatnak az intézkedések

Vladimír Lengvarský
Pozsony |

Halottak napjára még megváltozhatnak a jelenleg érvényben lévő, a járvány megfékezését célzó intézkedések, ez még azonban nem biztos – jelentette ki Vladimír Lengvarský (OĽaNO-jelölt) egészségügy-miniszter. 

Lengvarský elmondta, nem szeretnék a járások közti utazásokat korlátozni. Egyúttal felszólította az embereket, tartsák be a jelenleg érvényben lévő korlátozásokat.

Az előző héthez képest ismét romlott a járványhelyzet. Hétfőtől öt járás lesz fekete.

A pozitív PCR- és antigéntesztek száma is emelkedik. Október végére naponta mintegy 3000 fertőzöttel lehet számolni – tájékoztatott csütörtökön Matej Mišík, az Egészségügyi Elemzések Intézetének vezetője, és hozzátette, októberben 450-550 ember halhat bele a COVID-19 betegségbe, ami tíz százalékkal több halálesetet jelent a korábbi évekhez viszonyítva.

Mišík hozzátette, mintegy 100 fővel emelkedett a kórházi ápolásra szoruló fertőzöttek száma. Október végére naponta körülbelül 150–200 ember kerülhet kórházba, a hónap végére összesen 1200–1600 betegre számítanak. A járványhelyzettel kapcsolatosan rámutatott a „nagy regionális eltérésekre”.

Vladimír Lengvarský egészségügyi miniszter (OĽaNO-jelölt) azt mondta, nem szeretnék korlátozni az utazásokat az őszi ünnepek idején, az azonban még nem világos, hogy módosítják-e az intézkedéseket. Felszólította az embereket, hogy tartsák be a járványügyi előírásokat.

(TASR, Denník N)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?