Lemond az Orbán-kormány, ha az igenek győznek

Budapest |

<p>Orbánt nem igazán érdekli, hogy érvényes lesz-e a népszavazás, ha a nemek győznek, mindenképpen véghezviszi tervét. Ha viszont az igenek, lemond.</p>

Orbán Viktor miniszterelnök azt tartja a vasárnapi kvótanépszavazás legfontosabb kérdésének, hogy több lesz-e a nem szavazat, mint az igen. A kormányfő azt közölte, ha így lesz, vagyis a nemek győznek, akkor annak - érvénytelenség esetén is - lesz közjogi következménye.

A miniszterelnök azután nyilatkozott újságíróknak, hogy leadta szavazatát Budapesten, a XII. kerületi Zugligeti Általános Iskolában.

Orbán Viktor arra számít, hogy több nem szavazat lesz, mint igen, és ez elegendő felhatalmazást adhat a mindenkori parlamentnek és kormánynak.

EGY ÉRV ORBÁNNAK, NEM TÖBB

"Mindig jobb az érvényes, mint az érvénytelen (népszavazás), de a közjogi következmények beállnak mindenképpen, hiszen azt vállaltuk, hogy a kérdésben foglalt jogi szabályozást, miszerint csak a magyar parlament dönthet arról, hogy kikkel akarnak a magyarok együtt élni, ezt a jogrendszer részévé fogjuk tenni. Ezt akkor is megtesszük, ha érvényes, és akkor is, ha nem. Egy feltétele van ennek, hogy több legyen a nem, mint az igen" - fejtette ki.

[[{"type":"media","view_mode":"media_original","fid":"248898","attributes":{"alt":"","author":"MTI","class":"media-image","height":"400","title":"Orbán Viktor is leadta szavazatát","typeof":"foaf:Image","width":"600"}}]]

Az alkotmánymódosítás lehetőségét Orbán Viktor nem zárta ki, de nem ezt tartja a jövő hét legfontosabb feladatának, hanem a brüsszeli tárgyalásait arról, hogy egy megfelelő eredmény esetén ott elérje: "ne legyen kötelező befogadni olyan embereket Magyarországon, akiket mi nem akarunk, és a döntés is nálunk maradhasson". Hozzátette, ha az Európai Unió egy demokratikus közösség, akkor el kell fogadnia a magyarok véleményét.

ANKÉT: MI A VÉLEMÉNYE A NÉPSZAVAZÁSRÓL?

Utalva arra, hogy az EU-ban Magyarország az első, amely népszavazást tart a kérdésről, azt mondta, "büszkék vagyunk, hogy mi vagyunk az elsők", és örülne, ha ezt mások is követnék.

Közölte továbbá: itthon többpárti megbeszélést indítanak arról, milyen jogi formában illesszék be az emberek akaratát a magyar jogrendbe.

MINDENKÉPPEN SZÉTOSZTJÁK A MENEKÜLTEKET

Elmondta azt is, hogy szombaton ő maga is részt vett telefonos kampányolásban, és "nagyon megértő, együttérző, az ügy fontosságát átlátó választópolgárokkal" beszélt.

A miniszterelnök igennel válaszolt arra a kérdésre, hogy az igenek győzelme esetén lemond-e.

Kósa: a kormány és a Fidesz-frakció is lemond, ha az igenek lesznek többségben

Kósa Lajos, a Fidesz parlamenti frakcióvezetője - aki feleségével és két lányával érkezett a voksolásra - a miniszterelnökhöz hasonlóan nem a részvételt nevezte döntőnek, hanem azt, hogy a nemek, vagy igenek lesznek-e többségben.

Ha a nemek győznek, akkor a parlament jogalkotásba kezd, amivel megakadályozza, hogy "illegális, kötelező betelepítési kvóta legyen Magyarországon" - közölte.

Ez lehet Alaptörvény-módosítás, törvénymódosítás, sarkalatos törvény, sima feles törvény, országgyűlés határozat, vagy kötelező mandátum adása a kormánynak - részletezte a közjogi lehetőségeket Kósa Lajos.

"Ha az igenek lesznek többségben, akkor pedig lemond a kormány és a Fidesz-frakció" - tette hozzá a frakcióvezető, megjegyezve, hogy ebben az esetben előrehozott választásokat kell kiírni.

Kósa Lajos biztatónak nevezte a 11 órás választási részvételi arányokat, amely szerinte "lépést tart", csupán egy-két százalékkal marad el a korábbi szociális népszavazás adataitól.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?