Leleplezték a V4 orosz ügynökét

Pozsony |

<p>Százezer eurót kapott egy Putyin-közeli&nbsp;orosz&nbsp;oligarchától egy fehérorosz származású aktivista, hogy Szlovákiában, Csehországban, Magyarországon és Lengyelországban oroszpárti demonstrációkat szervezzen és finanszírozzon &ndash; derült ki ukrajnai hackerek által kiszivárogtatott információkból.&nbsp;</p>

Minderről a cseh Hospodářské noviny (HN), és a Denník N is beszámol az Ukrainian Cyber Alliance hackercsoportra hivatkozva, akik nyilvánosságra hozták az aktivista, bizonyos Aljakszandr Uszovszkij elektronikus levelezését. Uszovszkij megerősítette a kiszivárgott információk valódiságát, többek közt a Bellingcat tényfeltáró újságírói projekt tagjainak is. A magát történésznek, írónak és újságírónak beállító belorusz aktivista a pénzt állítólag Konsztantyin Malofejev ismert orosz oligarchától kapta. Malofejev, a korábbi befektetési bankár nacionalista nézeteiről ismert, és arról is, hogy őt tartják a donbasszi szakadárok egykori mecénásának. 

A lúzer, aki konspirál 

Uszovszkij Christo Grozev, a Bellingcat újságírója szerint egy alapvetően sikertelen figura, aki olyan orosz szélsőséges mozgalmak tagja, ahol már elmosódott a határ a szélsőjobb és a szélsőbal ideológia között. A V4 tagországaiban tevékenykedett, több szervezetet is megszólított 2014-ben. Csehországban Ladislav Kašukát, egy nagyon aktív oroszbarát bloggert környékezte meg. Azt mondta neki, támogatna egy „kijevi fasiszták” elleni tüntetést, és megkérdezte tőle, nincs-e szüksége pénzre – majd előbb 250 eurót küldött neki szóróanyagokra és zászlókra, később 500 eurót egy kamerára. Megkérte Kašukát, hogy szerezze be az önhatalmúan kikiáltott, szeparatista Donyeck és Luhanszk lobogóit is. Később arra akarta rávenni Kašukát, hogy vásároljon gyermekruhákat, melyeket öntsenek le vérrel, és küldjék el Petro Porosenko ukrán államfőnek Kijevbe. Felvétel is készült volna, melyen egy nő azt mondja, a donbasszi gyerekek ruháiról van szó. Ez azonban végül nem valósult meg. 

Kotleba ideális partner 

Uszovszkij Szlovákiában állítólag az obskúrus, Vzdor elnevezésű kommunista pártot környékezte meg (a szervezet nem azonos a szélsőjobboldali, félkatonai Vzdor Kysuce mozgalommal). Tevékenységének álcázására még 2013-ban létrehozott egy pozsonyi székhelyű szervezetet, a Kelet-európai Kulturális Kezdeményezést, melynek célja az „orosz világ gondolatának terjesztése”. Uszovszkij a kiszivárgott levelezés szerint az ukrajnai szeparatistákat támogató, valamint a Szlovákia NATO-ból való kilépését szorgalmazó tüntetéseket finanszírozott – egy kassai és egy besztercebányai tüntetésért 6 ezer eurót kért. Egyik levelében azt írja, viszonylag könnyen el lehet érni Szlovákia NATO-ból való kilépését, szerinte Kassa és Besztercebánya környékén a lakosságnak csupán fele támogatja a NATO-tagságot. Egy másik levélben arról ír, hogy Marián Kotleba ideális szövetséges, csak túlságosan óvatos – arra is utalt, pénzt szeretne szerezni neki a NATO elhagyását célzó népszavazási kezdeményezéséhez. 

A Jobbikkal is? 

A kiszivárgott elektronikus kommunikáció szerint Uszovszkij állítólag 2014-ben Magyarországon is támogatott egy tüntetést, méghozzá valószínűsíthetően a Jobbik és a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) budapesti demonstrációját augusztusban, az ukrán nagykövetség előtt. A Jobbik és a HVIM akkor a kárpátaljai sorozások és betelepítések ellen tiltakozott. A rendezvény két vezérszónoka Szávay István, a Jobbik akkori alelnöke, valamint Toroczkai László, Ásotthalom polgármestere volt. „Arra a tüntetésre senkitől sem kaptunk pénzt, ez biztos” – mondta az Új Szónak Szávay, akinek nem ismerős Aljakszandr Uszovszkij neve. „Nem tudok erről, bár a pártban vannak olyan dolgok, melyekről nem tudok” – mondta a politikus arra a kérdésre, megkereste-e őket Uszovszkij. Leszögezte azonban, elviekben és gyakorlatilag is lehetetlennek és abszurdnak tartja, hogy a párt pénzt fogadott volna el a tüntetésért. Mint mondta, a Jobbik egyrészt nem fogad el pénzt idegen hatalmaktól, másrészt pedig nincs is rászorulva arra, hogy egy tüntetés megszervezéséhez pénzügyi segítséget igényeljen. 2500 eurót szerinte egyébként sem kellett fordítani a rendezvényre. 

Elfogyott a pénz 

Uszovszkij a cseh HN szerint 2014-ben három hónap alatt elköltötte a rendelkezésére álló 100 ezer eurót. Lengyelországban nagyobb tervei voltak, tíz oroszbarát képviselőt akart bejuttatni a szejmbe 285 ezer eurós költségvetésből, ám ez nem sikerült neki. A HN szerint Uszovszkijnak végül már nem maradt kerete további aktivitásokra. Az általuk megszólított szakértők szerint azért, mert 2014 végén a donbasszi és ukrajnai ügyeket Vlagyiszlav Szurkov, Putyin titokzatos főtanácsadója, a Kreml szürke eminenciása vette át, Malofejev pedig partvonalra került. (fm, Denník N)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?