Lejárt a felelőtlen eladósodás korszaka

hitelek
Pozsony |

Az alacsony kamatoknak köszönhetően a szlovákiai háztartások az elmúlt években rengeteg kölcsönt vettek fel, látványosan növelve az eladósodottságukat. A legfrissebb felmérések szerint, a gazdasági helyzet romlása, az infláció és a hitelkamatok megugrása miatt azonban mára a nagy többség jóval óvatosabb a hitelfelvétellel kapcsolatban.

A koronavírus-járvány, az Ukrajnában zajló háborús konfliktus, valamint a magas infláció és a gazdasági bizonytalanság sokakat arra késztet, hogy megváltoztassák a fogyasztói szokásaikat, ami különösen igaz a pénzügyek világára. „Az elmúlt évek felelőtlen eladósodását követően a szlovákiai családok mára így jóval felelősebben állnak hozzá a hitelfelvételhez, és jobban odafigyelnek arra is, hogy ne késsenek a törlesztőrészletek visszafizetésével” – derül ki az áruhiteleiről ismert Home Credit társaság legfrissebb adataiból. A bizonytalan gazdasági helyzet miatt a korábbiakhoz képest jóval többen kötnek törlesztési biztosítást is a hitelükhöz. Míg 2020-ban a hiteligénylők mintegy negyede (26%) kötött ilyen biztosítást, az arányuk mára csaknem megduplázódott, és elérte a 46 százalékot.

Stagnáló hitelösszeg

A Home Credit adatai azt mutatják, hogy az ügyfeleik átlagosan 2248 euró hitelt vesznek fel, és ez az összeg az elmúlt években nem sokat változott. 2020-ban átlagosan 2053, tavalyelőtt 2170, tavaly pedig 2238 euró volt. A férfiak általában nagyobb hitelt vesznek fel, mint a nők. Idén az átlag a férfiaknál 2370, a nőknél 2036 euró. „Az igényelt összeg nem csökken, de nem is nő jelentősebb mértékben, ami a jelenlegi bizonytalan gazdasági helyzet számlájára írható. Az ügyfelek óvatosabbak, a hitelezőknek pedig figyelembe kell venniük az ügyfél egyre növekvő lakás- és energiaköltségeit az elbírálás során” – mondta el lapunknak Zdenka Kocmanová, a Home Credit online folyamatokért felelős szakembere.

Online ügyintézés

Változóban van a hitelekkel kapcsolatos ügyintézés is. Mint a Home Credit adataiból kiderül, az egykor igen népszerű telefonos ügyintézés fokozatosan háttérbe szorul az online ügyintézés javára. Ha a telefonon és az online intézett hitelek arányát nézzük, 2020-ban még a telefonon keresztül intézett szerződések domináltak 55%-os aránnyal. Az elmúlt két évben azonban ez megváltozott. Idén már az online megkötött hitelszerződések aránya eléri a 81%-ot, és csak a szerződések 19%-át kötik meg telefonon keresztül. „Az online ügyintézést a fiatalabbak, leginkább a 31 és 40 év közöttiek részesítik előnyben. Ezzel szemben az idősebbek még mindig jobban kedvelik a telefonos ügyintézést, és ők azok, akik jobban odafigyelnek a biztonságra is, a 60 százalékuk ugyanis törlesztési biztosítást is köt a hiteléhez” – teszi hozzá Kocmanová.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?