Légvédelem újra együtt?

Pozsony/Prága. Elképzelhető, hogy a közeljövőben közös cseh– szlovák alakulat védi majd a két ország légterét. Prága legalábbis komolyan játszik ezzel a gondolattal, a cseh védelmi miniszter ezt már hétfőn közölte szlovák kollegájával.

Pozsony/Prága. Elképzelhető, hogy a közeljövőben közös cseh– szlovák alakulat védi majd a két ország légterét. Prága legalábbis komolyan játszik ezzel a gondolattal, a cseh védelmi miniszter ezt már hétfőn közölte szlovák kollegájával. „Erről a témáról is tanácskozunk a NATO-csúcson Jaroslav Tvrdíkkel” – szögezte le Ivan Šimko, aki „érdekesnek” nevezte a gondolatot. Megjegyezte: már tárgyalásokat is kezdett a hadsereg szakértőivel, hogyan lehetséges az ötlet megvalósítása műszaki és gazdasági szempontból, „hiszen a kisebb országok számára, ráadásul ha ugyanannak a védelmi rendszernek a tagjai, kifizetődőbb, ha együttműködnek bizonyos téren”. A cseh kormány hétfőn döntött: Prága nem vásárol 24 új Gripen vadászgépet. Ugyanakkor megbízta a védelmi minisztert, hogy kezdjen tárgyalásokat szlovák kollegájával. A korábbi szlovák védelmi miniszterrel, Jozef Stankkal már tanácskozott erről, a tervezetet egyébként Közös égboltnak nevezték el. Tvrdík szerint a tervezet megvalósulásának feltétele a két parlament jóváhagyása, elegendő pénz és nem utolsósorban Szlovákia felvétele az Észak-atlanti Szövetségbe. Eduard Kukan szlovák külügyminiszter óvatosabban nyilatkozott: Szlovákia csak a prágai NATO-csúcs után vitatja meg a kérdést. Megjegyezte: a közös légvédelem akár a visegrádi négyek keretében is megvalósítható. (szge, č, s)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?