Láz, méz, bizalom

Lázas zsongás van. Ismert erdei körökben a könyvhétre való készülődéstől hangos a pagony. Igaz, az ideinek a kezdetétől még három hét választ el bennünket, de a hónapok előkészületei és munkája gerjesztette izgalom már csillapíthatatlan.

Lázas zsongás van. Ismert erdei körökben a könyvhétre való készülődéstől hangos a pagony. Igaz, az ideinek a kezdetétől még három hét választ el bennünket, de a hónapok előkészületei és munkája gerjesztette izgalom már csillapíthatatlan. A könyveket a nyomdák már kinyomtatták, a szállítók leszállították, a terjesztők terjesztésre előkészítették, hibás borítók kicserélve, tiszteletpéldányok postázva, honoráriumok ki-, sátorhely befizetve, könyvbemutatók időpontja s helye rögzítve.

Mindez persze nem az egy hétért van (amely úgy hét, hogy öt nap), hanem a könyvért. Az meg ugye, érettünk, olvasókért. És a többiekért is, hiszen a könyv nem csak azé, aki olvassa — a költő és daltulajdonos Micimackónak például (amikor Nyuszi odújában, felpuffadva a méztől szorult helyzetbe került) nagy megszorultságában egyedül az jelentett némi vigaszt és enyhet, hogy Róbert Gida egy hétig felolvasott neki.

Van továbbá néhány kiváltságos olvasó, már úgy értve, a szerzőn, anyukáján (fiú- vagy lánybarátján) meg a szerkesztőn — és a jobb helyeken újabban ismét foglalkoztatott korrektoron — kívül, aki már el is olvasta az idei Ünnepi Könyvhéten bemutatandó kötetek valamelyikét. Mellékletünknek ebben a számában is akad erről tanúskodó ismertető, sőt, mint utóbb (e mostani újdonságok összeállításakor) kiderült, már az áprilisi Könyvjelző újdonságai közt is akadt olyan cím, amelyet a másutt érdeklődők majd csak a könyvheti katalógusban látnak viszont.

Mi van még? Itt és most, az olvasóra vetett tekintettel, abban bízva, hogy a következő oldalakra hajt: a három tucatnyi könyvújdonságon kívül tizenhárom szöveget olvashat. Tizenegy könyvbemutatót — köztük, immár hagyományszámba menően Cselényi László könyves rovatát —, egy csöppet sem hagyományos írói levelet, mostanság és korábban megjelent könyvek ismertetését, s végül, de nem utolsósorban (merthogy fogadott filozopterünk ígért még két folytatást) a jegyzetet. A derűlátást serkentendő, legvégül egy jó hír: újabb stációhoz érkeztünk. Éppen elmúlt egyéves a könyvekkel és az olvasókkal foglalkozó „folyóirat a napilapban”, mely tavaly május 23-án jelent meg először; ebben az a hír, hogy a Könyvjelző című Új Szó-mellékletnek múltja lett, s az a jó, hogy az olvasók és a megrendelők (nem beszélve a pártfogókról és a mellékletben publikálókról) bizalmát élvezi. Utánam, olvasó, avagy kérem, lapozzon tovább!

Csanda Gábor

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?