Lajčáknál betelt a pohár

Miroslav Lajčák
Pozsony |

Lemondását is hajlandó benyújtani Miroslav Lajčák (Smer) külügyminiszter, ha Szlovákia nem támogatja az ENSZ migrációs csomagját. Az egyezmény elfogadása nagy vitát váltott ki mind a koalíciós, mind az ellenzéki pártok körében.

 

Lajčák a tegnap délelőtti kormányülés előtt kijelentette, hogy a koalíciós pártok bírálata ellenére is kitart a véleménye mellett, mely szerint Szlovákiának mindenképpen el kell fogadnia a migrációs csomagot. Az SNS az egyezményt elfogadhatatlannak tartja, ezért egy határozatot terjesztenek majd a parlament elé, melynek értelmében Szlovákia semmiképp sem fogadná el a csomagot. Lajčák szerint ha ez megtörténik, akkor már semmi keresnivalója nem lesz a külügyminiszteri poszton. „Ha a parlament képviselői úgy döntenek, hogy inkább elszigetelik az országot, és másokra bízzák a probléma megoldását, akkor én ebben nem szeretnék részt venni” – közölte a külügyminiszter.

A migrációs csomagot korábban többen is bírálták a kormánykoalícióból, köztük Robert Fico, a Smer elnöke is. A volt kormányfő vasárnap a Facebook-oldalán tett közzé egy videóüzenetet, melyben határozottan elutasította a migrációs csomagot. „Az egyezmény elfogadhatatlan a Smer számára, ugyanis a dokumentumban megszabott feltételek nincsenek összhangban Szlovákia bevándorlási politikájával” – jelentette ki a volt kormányfő.

Lajčák elismerte, hogy még a videó megosztása előtt tárgyalt Ficóval az egyezményről, azonban úgy tűnik, hogy a beszélgetésüket félreértelmezte. A külügyminiszter úgy véli, hogy a bírálóknak nem is maga az egyezmény lényege a fontos, hanem hogy pártpreferenciáikat növeljék. „Érdekes módon néhányan arról beszélnek, hogy ezzel a csomaggal elárultam Szlovákia érdekeit, viszont ugyanezek az emberek azt is állítják, hogy szerintük megfelelő elnök lennék. Egyébként pedig a kormány éppen ma tárgyal a külföldi munkaerő alkalmazásáról. Gyakorlatilag ez is törvényes migrációnak számít, pontosan erről szól maga az egyezmény is” – reagált a külügyminiszter. Peter Pellegrini (Smer) miniszterelnököt meglepte Lajčák kijelentése, és reméli, hogy sikerül megegyezniük a külügyminiszterrel. Andrej Danko, a parlament elnöke közölte, hogy az SNS továbbra sem hajlandó támogatni az egyezményt, még ha ez Lajčák lemondásához is vezet. A Híd korábban is támogatta a külügyminisztert, így megértik Lajčák kételkedését. Az ellenzéki pártokat szintén megosztották a fejlemények.

 

Fico szerint a migrációs csomag nem tesz különbséget a törvényes és törvénytelen bevándorlás között, és ez veszélyes lehet Szlovákia számára. „Látni kell, hogy az utóbbi években rengeteg gazdasági bevándorló özönlött be Európába törvénytelen módon, ami veszélyeztetheti az európai emberek életmódját mind vallási, mind kulturális szempontból” – mondta a Smer elnöke. Lajčák cáfolta a volt kormányfő állításait. Elmondása szerint az egyezmény a legális és illegális migráció kérdését is boncolgatja, azonban ennek végső megítélését továbbra is az egyes tagállamokra bízná. „Egyáltalán nem az a célom, hogy Szlovákiát ellepjék a menekültek. Továbbra is kitartok az álláspontom mellett. Ez már nem csak a migrációs csomagról szól, hanem a Smer belém vetett bizalmáról is. Ha a pártom nem hisz bennem, akkor semmi keresnivalóm a külügyminiszteri székben” – közölte Lajčák.

Megértés van, de...

Peter Pellegrini (Smer) kormányfő szimpatikusnak nevezte azt, hogy a külügyminiszter kiáll a véleménye mellett, azonban úgy véli, a csomag elfogadása nemzetbiztonsági kockázatot jelentene az országnak. „Remélem, sikerül megegyeznünk a külügyminiszterrel. Ha mégsem, nem tehetünk mást, el kell fogadnunk a döntését. Arról, hogy ezután mi történne, egyelőre felesleges találgatni” – reagált a miniszterelnök. Andrej Danko (SNS), a parlament elnöke szerint igazságtalan lenne nem értékelni Lajčák igyekezetét, azonban a nemzetiek számára az egyezmény elfogadhatatlan. Emiatt pártja a parlament elé terjeszt egy határozatot, melyben a csomag elutasítását fogják indítványozni. „A határozatról már Robert Ficóval is tárgyaltam. Az SNS nem szeretné, hogy a marrákesi (Marokkó) tárgyalásokon részt vegyenek a külügyminisztérium képviselői” – jelentette ki Danko. Fico és Lajčák nézeteltéréséhez nem kívánt hozzászólni. „Mindketten felnőtt emberek, meg tudják beszélni egymással” – mondta az SNS elnöke.

A Híd már korábban is támogatta a külügyminisztérium álláspontját, ezért a megértésüket fejezték ki. „A Híd érti a külügyminiszter dilemmáját, aki részt vett a globális ENSZ-megállapodás kidolgozásában, s aki arról beszél, hogy olcsó politikai pontszerzés céljából sokan visszaélnek a témával” – tájékoztatott Debnár Klára, a Híd szóvivője.

Az ellenzék leváltaná

Az ellenzéki pártokat is megosztotta a migrációs csomag kérdése. Az SaS egyetértett a Smer és az SNS véleményével. „Sokkal fontosabb az egyezmény elutasítása, mint a külügyminiszter személye, aki egyébként is az év nagy részében az ENSZ-szel foglalkozik. Lajčák lemondása egyébként is logikus lépés lenne, hiszen a csomag kidolgozásával hatalmas hibát követett el” – nyilatkozta Richard Sulík pártelnök. A Sme rodina is hasonlóan vélekedik az ügyről. „Lajčáknak azon is el kellene gondolkoznia, hogy befejezi politikai karrierjét” – közölte lapunkkal a párt sajtóosztálya.

Veronika Remišová (OĽANO) szerint a kialakult helyzet a koalícióban uralkodó káoszról árulkodik. „Lajčák két évig dolgozott a csomagon, ezalatt végig a Smer képviselője volt. A külügyminisztériumban az SNS-nek is van államtitkára, most mégis azon versenyeznek, hogy ki van inkább az egyezmény ellen. Ebből is látszik, hogy mennyire ingatag és tehetetlen a jelenlegi koalíció” – jelentette ki Remišová. (nar, TASR)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?