<p>A gazdasági és monetáris unió elmélyítése, a fiskális integráció, az energetikai unió és az egységes digitális piac megteremtése, illetve a fenntartható migrációs és menekültpolitika unión belüli kialakítása lesznek a júliusban kezdődő szlovák EU-elnökség prioritásai - jelentette be kedden a pozsonyi törvényhozásban Miroslav Lajčák szlovák külügyminiszter.</p>
Lajčák: a szlovák EU-elnökség fő célkitűzése a gazdaságilag erős unió lesz
"Az elnökségünk elsődleges témája a gazdaságilag erős unió lesz" - idézte Miroslav Lajčák szavait a TASR hírügynökség. Beszédében a miniszter rámutatott: pénzügyi téren a kis- és középvállalkozások támogatását a szlovák elnökség egyik kulcstémájának tartják, ugyanakkor céljaik között szerepel az is, hogy előrelépjenek a tőkepiacok uniójának kialakításában is.
Lajčák szerint az alig több mint egy hónap múlva kezdődő elnökség idején Szlovákia támogatni fogja az energetikai unió és az egységes digitális piac megteremtésének projektjeit, és célkitűzéseik között hangsúlyosan jelenik majd meg a digitális gazdaság fejlesztése is.
Az energetikai unióval összefüggésben Lajčák, célként a biztonságos és tiszta, illetve a fogyasztók számára is elérhető árú energiát említette. A szlovák külügyminiszter elmondta: országának az uniós elnökség idejére kitűzött céljai között szerepel az is, hogy az Európai Uniót a fenntartható migrációs és menekültpolitika felé irányítsák. Ez a politika a külső határok védelmére, Schengen "újbóli felfedezésére", illetve harmadik országokkal történő együttműködésre alapoz majd - fejtette ki a szlovák diplomácia vezetője. Hozzátette: a szlovák elnökség idején a legális migráció kérdéseivel is foglalkozni kívánnak.
"A cél az, hogy vonzóvá tegyük az uniót képzett migránsok, vállalkozók, startupok létrehozói számára" - fogalmazott Lajčák.
A szlovák elnökség támogatni fogja az üzleti politika ügyeit is. "Előtérben vannak a szabad kereskedelemről folytatott tárgyalások. Kulcsfontosságúnak számít az Egyesült Államokkal a transzatlanti szabadkereskedelmi megállapodásról (TTIP) folytatott egyeztetés, illetve az EU és Kanada között tervezett kereskedelmi egyezmények (CETA) jóváhagyási folyamata" - sorolta Lajčák, aki ugyanakkor hangsúlyozta: ebben a két kérdésben az elnöklő országnak csak korlátozott kompetenciái vannak, mivel a tárgyalásokat az Európai Bizottság folytatja. A júliusban kezdődő féléves szlovák EU-elnökség idején a vendéglátó Pozsonyban a tervek szerint 19 miniszteri szintű, illetve közel kétszáz szakmai- és hét, parlamenti küldöttségek szintjén megvalósuló munkatalálkozót tartanak.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.