<p>A Demokratikus Koalíció (DK) átragasztja a kormány népszavazással kapcsolatos plakátjait, mivel szerintük hazugság, hogy a magyar választópolgárok 98 százaléka a kormány javaslatával értett volna egyet a népszavazáson - erről az ellenzéki párt szóvivője beszélt szombaton, miután aktivistáik leragasztották az egyik ilyen óriásplakátot a fővárosi Mexikói úton. </p>
Kvótereferendum: folytatódik a plakátháború
Gréczy Zsolt a kezdeményezést a DK helyreigazító kampányának nevezte sajtótájékoztatója után az MTI-nek. Akciójuk indokaként azt mondta: az emberek többsége "hallgatott a demokratikus pártokra", így a DK-ra is és távol maradt a referendumtól.
Azt is hangsúlyozta, hogy a népszavazás érvénytelen volt, az Orbán-kormány pedig semmilyen felhatalmazást nem kapott arra, hogy "az alaptörvényt fabrikálja", sem arra, hogy Brüsszelben bármilyen kezdeményezést tegyen az Európai Unióban.
A DK az ország ezer pontján ragasztja keresztbe "érvénytelen"-felirattal a plakátokat.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.