Kvótaellenes beadvány: leghamarabb jövő nyáron születhet döntés

Pozsony |

<p>Leghamarabb jövő nyáron születhet döntés a Szlovákia által a kötelező menekültkvóták bevezetése ellen benyújtott kereset ügyében - nyilatkozta ma Pozsonyban a luxemburgi székhelyű Európai Bíróság elnöke, Koen Lenaerts.</p>

Koen Lenarts erről csütörtökön beszélt Pozsonyban egy, a szlovák legfelsőbb bíróság által rendezett nemzetközi konferencián. Lenarts azt mondta: a "szokásos" 12-14 hónap helyett a döntés meghozatala fél évvel több időt vesz majd igénybe, s így az eredmény jövő nyáron válhat ismertté. Az okokat ismertetve az ügy körül kialakult "páneurópai diskurzust" említette, illetve azt is, hogy mivel a keresetbe több ország is belépett, a nagy mennyiségű dokumentumot még le kell fordítani ahhoz, hogy a bírák áttanulmányozhassák. Kifejtette: az ügyet már megkapta az arról jelentést készítő bírónő, akinek még el kell döntenie, hogy a kereset a nagy - 15 fős - kamara vagy a tízfős kisebb testület elé kerüljön-e. Ezt követően kezdődik a szóbeli véleményekre fenntartott hathetes időszak, amit az egyéb véleményekre szánt három hónapos időszak követ, illetve egy újabb három hónapos időtartam, amelynek végére a végleges döntésnek is meg kell születnie. Az Európai Unió belügyminiszterei - minősített többséggel, Szlovákia, Magyarország, Csehország és Románia ellenszavazata, illetve Finnország tartózkodása mellett - 2015 szeptemberében hagyták jóvá azt a tervet, amelynek alapján az uniós tagországok között 120 ezer Európába érkezett menedékkérőt osztanának el. A döntéssel szemben tavaly decemberben Szlovákia és Magyarország is külön keresetet nyújtott be az Európai Bírósághoz. A szlovák keresetbe később Pozsony oldalán belépett Lengyelország is, az unió oldalán pedig több más tagállam. Robert Fico, a júliustól az unió soros elnökségét ellátó Szlovákia miniszterelnöke októberben bejelentette: a decemberi uniós csúcson "alternatív javaslattal" fog előállni arra vonatkozólag, hogy mit tegyen az unió a területén tartózkodó migránsokkal. A javaslat mibenlétét azonban nem fejtette ki, arra hivatkozva, hogy annak tartalmáról előbb az uniós tagállamokkal kell egyeztetni. (TASR, MTI)
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?