Külpolitika az elnökjelöltek szemével

Pozsony |

Megoszlik az egyes elnökjelöltek véleménye Szlovákia külpolitikai irányultságáról. Zuzana Čaputová és Bugár Béla megerősítené az EU-val való együttműködést, Štefan Harabin ellenzi az uniós biztonságpolitikát, Maroš Šefčovič pedig felerősítené az elnök külpolitikai részvételét.

A közelgő köztársaságielnök-választás alkalmából megkérdeztük a közvélemény-kutatások legesélyesebb jelöltjeit, hogyan látják az ország külpolitikai szerepvállalását, és mit változtatnának rajta.  A jelöltek alapvetően egyetértettek abban, hogy a köztársasági elnök egyik legfontosabb feladata Szlovákia érdekeinek képviselete más országok előtt, azonban ezt más-más módon képzelik el.

Zuzana Čaputová továbbra is szoros együtt működésben maradna a nemzetközi szervezetekkel és az Európai Unióval. "Azt szeretném, hogy a fontos döntéseknél a továbbiakban is ott üljünk a tárgyalóasztalnál. Támogatom az együttműködést azokban a témakörökben, melyeknél valóban van értelme. Gondolok itt például a terrorizmus elleni harcra, a biztonságpolitikára, vagy a migrációs problémák megoldásának megtalálására" – közölte a Progresszív Szlovákia jelöltje.

Bugár Bélának ebben a kérdésben hasonló elképzelései vannak, mint Čaputovának, ő is az integrációs politikára voksol. "Szlovákia helye és szerepe adott. Az EÚ tagállamaként arra kell törekednünk, hogy bármilyen pozitív elmozdulás aktív szereplői legyünk, úgy, mint az eurozónához vagy a schengeni övezethez való csatlakozáskor. A jövőben is arra kell törekednünk, hogy mások ne dönthessenek rólunk nélkülünk" – magyarázta a Híd elnöke.

Štefan Harabin úgy véli, hogy Szlovákiának önálló külpolitikai arculatot kellene választania, melyet saját elemzések és érdekek alapján állítana össze. "Ez persze nem azt jelenti, hogy nem működhetnénk együtt más országokkal. Viszont nem vagyok elégedett az EU mostani politikájával. A veszélyes és illegális bevándorlás támogatása afrikai és más országokból, gyűlöletkeltés, háborús feszültségek kiváltása más, független országok ellen – ezek mind ellent mondanak a nemzetközi jog alapelveinek" – vélekedett Harabin.

Maroš Šefčovič szerint meg kell erősíteni az államfő külpolitikai részvételét, mivel Andrej Kiska ezt a feladatát nem végezte el rendesen. "Erős szereplőnek kell lennünk, aki felszólal a fontos kérdésekben. Én mindenképpen kihasználnám a diplomáciai kapcsolataim, hogy fogadjanak a Fehér Házban, vagy a moszkvai és a pekingi parlamentben. Úgy vélem, hogy ez a fajta diplomácia irány az utóbbi években nagyon hiányzott a szlovák külpolitikából" – mondta lapunknak a Smer támogatottja.

Kapcsolódó cikkünk

Abban az összes jelölt egyetértett, hogy a szomszédos országokkal továbbra is jó viszonyt kell ápolni. Čaputová szerint viszont nagyon fontos, hogy a V4-es országok a demokratikus értékek megsértéséről nyíltan és őszintén tárgyaljanak egymással. A Progresszív Szlovákia jelöltje továbbá megjegyezte, hogy stratégiai szempontból nem csak a szomszédaink fontosak, hanem más európai országok is. "Ide tartozik természetesen Németország, mely legfontosabb üzleti partnerünk, de gondolok itt Franciaországra, a Benelux-államokra, és a skandináv országokra is" – tette hozzá Čaputová.

Šefčovič úgy véli, hogy Szlovákiának a világ minden tája felé nyitottnak kell lennie. "Kiegyensúlyozott külpolitikára van szükségünk. Nyilván a szomszédos országokkal kialakított kapcsolatok ápolása különösen fontos ebből a szempontból" – közölte Šefčovič.

Bugár szintén hangsúlyozta, hogy távolabbi országokkal való kapcsolatokra szükség van. "Szlovákia érdeke, hogy jó viszonyt ápoljon a szomszédaival, a V4-ek országaival. A gazdasági diplomácia területén távolabbi kontinensek országai is felkerülhetnek a listára" – mondta a Híd elnöke. Hozzátette, hogy azon országok felé nem nyitna, akik megsértik az alapvető emberi és kisebbségi jogokat.

Harabin nem nevezett meg egyetlen országot sem, amellyel nem működne együtt. "Természetesen vannak olyan országok, melyek vezetői számomra nem elfogadható politikát folytatnak, sokszor nem veszik figyelembe a szavazóik akaratát. Viszont épp ez a lényeg: az állampolgárok nem vállalhatnak felelősséget a politikusaik rossz döntései miatt" – magyarázta Harabin.

Rákérdeztünk az egyes jelöltek nyelvtudására is. Čaputová és Bugár beszél angolul, utóbbi társalgási szinten. Harabin angolul nem tud, viszont beszél franciául és oroszul. Šefčovič mind a három említett nyelvet magas diplomáciai szinten beszéli.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?