Különgéppel szállítottak haza egy szlovák nőt Irakból, terrorizmussal gyanúsítják

különgép

A Nemzeti Bűnüldöző Ügynökség (NAKA) rendőrei a kormány különgépével repültek Irakba.

A Markíza Televízió információi szerint a kormány repülőgépe vasárnap röviddel éjfél előtt landolt Pozsonyban. A gép fedélzetén egy szlovák állampolgárt szállítottak haza Irakból, a kurdisztáni Erbilből. A nő ellen terrorcsoport létesítése és támogatása, háborús bűncselekmények elkövetése, és fiatalkorúak erkölcsi megrontása miatt indult eljárás.

A fentiekért akár életfogytiglan tartó börtönbüntetésre is ítélhetik.

A Markíza számára ismertek a nő nevének kezdőbetűi, azt azonban, hogy hol lakik pontosan, hogy került Kurdisztánba, és mivel foglalkozott ott, nem tudják. Jelen pillanatban őrizetben tartják, folyik a kihallgatása.

Az illető hazaszállítását a külügyminisztérium intézte. „A vizsgálat folyamatban van, ezért nem adhatunk további tájékoztatást. Amint az eljárás lehetővé teszi, informálni fogjuk a lakosságot” – közölte a rendőrség.

A külügyminisztérium úgy tájékoztatott, hogy a hazaszállítás a nemzetközi együttműködés keretében valósult meg. „Az utazás a hatályos jogszabályoknak megfelelően zajlott. A külügyminisztérium hatáskörébe tartozik a konzuli segítségnyújtás és a bajba jutott szlovák állampolgárok megsegítése” – tájékoztatott a minisztérium sajtóosztálya. A sajtóosztály hozzátette, a személyes adatok védelme miatt, valamint a hazaszállított személy kérésére további tájékoztatást nem adhatnak.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?