Pozsony. Eduard Kukant és a többi hat leendő NATO-tagország külügyminiszterét fogadja holnap George Bush, az USA elnöke. A hét külügyminiszter nevében Kukan tart majd beszédet, s mind a heten részt vesznek az amerikai szenátus ünnepélyes szavazásán, ahol elfogadják a leendő tagok csatlakozását.
Kukant holnap fogadja George Bush
Pozsony. Eduard Kukant és a többi hat leendő NATO-tagország külügyminiszterét fogadja holnap George Bush, az USA elnöke. A hét külügyminiszter nevében Kukan tart majd beszédet, s mind a heten részt vesznek az amerikai szenátus ünnepélyes szavazásán, ahol elfogadják a leendő tagok csatlakozását. A szlovák külügyminisztert fogadja amerikai kollégája Colin Powel is. (TASR)Hazarendelik a kubai nagykövetet?
Pozsony. Szlovákiának konzultációra haza kellene rendelnie havannai nagykövetét, hogy így tiltakozzon a kubai rezsim emberi jogokat elnyomó politikája ellen, jelentette ki tegnap A. Nagy László. A parlament kisebbségi és emberi jogi bizottságának elnöke szerint a szlovák kormány ezzel jelezhetné egyet nem értését Fidel Castro rendszerével, mely a közelmúltban 75 ellenzékit börtönbe zárt, s egyeseket közülük több mint húsz évre elítélt. (TASR)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Korábbi cikkek a témában
2024. 03.20.
Mi az elnökválasztás tétje?
2021. 12.05.
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.