Kukannak tetszik a magyar EU-kampány

Kassa. Eduard Kukan elégedett a tizenéves korosztály ismereteivel az Európai Unióról. A külügyminiszter a napokban az ország középiskoláit, egyetemeit járta. „Komoly, átgondolt kérdéseket kaptam. Az első provokatív kérdésnél általában kitör a taps, aztán már oldott légkörben tudunk beszélgetni.

Kassa. Eduard Kukan elégedett a tizenéves korosztály ismereteivel az Európai Unióról. A külügyminiszter a napokban az ország középiskoláit, egyetemeit járta. „Komoly, átgondolt kérdéseket kaptam. Az első provokatív kérdésnél általában kitör a taps, aztán már oldott légkörben tudunk beszélgetni. Azt hiszem, az unióban nyugodtan támaszkodhatunk ezekre a fiatalokra. Sokan jól beszélik a világnyelveket, egyre több kétnyelvű gimnázium működik, a csatlakozás után kinyílik előttük a világ” – mondta lapunknak a miniszter, aki azt is bevallotta, hogy bár ma hat nyelven beszél, érettségizőként csak oroszul tudott, magyarul pedig a vágsellyei vegyes ajkú környezetben tanult meg. Kukan elárulta, hogy mostanában vigyázó szemét Budapestre veti, ahol e hónap közepén tartják a csatlakozásról szóló referendumot. „A magyar kormány kampányának stílusát rendkívül érdekesnek találom, s lehet, hogy a használható ötleteket átvesszük” – mondta. Az europolitikusok közül május elején Günter Verheugen látogat hazánkba, aki Kukan reményei szerint meggyőzően érvel majd a referendum sikere érdekében. A külügyminiszter szlovén és holland kollégáitól is segítséget vár, szlovákiai látogatásuk előtt igyekszik őket rábeszélni egy-egy ismeretterjesztő előadásra. Nagyra értékelte, hogy Jan Marinus Wiersma, a Szlovákiáról szóló országjelentések készítője szlovák nyelven beszél a népszavazási kampányfilmben. (juk)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?