Kuciak-ügy: milliós tartozása van az egyik gyanúsítottnak

Kuciak-gyilkosság
Pozsony |

Gazdasági bűncselekmények ügyében is eljárást folytatnak A. Zoltán ellen, akit a rendőrség múlt hét végén azért tartóztatott le, mert a hatóságok szerint a közvetítő szerepét töltötte be a Ján Kuciak meggyilkolását megrendelő Alena Zs. és a feltételezett gyilkos, Sz. Tamás között.

Az ötvenezer eurós jutalom mellett, amit készpénzben vett át, Alena Zs. még egy korábbi, 20 ezer eurós tartozását is elengedte a gyilkosságért fejében. Ám nem ez volt az egyetlen tartozása.

Adócsalás

Júlia Mikolášiková oknyomozó újságíró kiderítette, hogy adócsalás miatt is eljárást folytatnak ellene a fővárosban, a vádemelési javaslatot 2016 augusztusában kézbesítették a Pozsonyi V. Járásbíróságra, az ügy tárgyát képező csalás 2012 áprilisában történt. Eddig két tárgyalást tartottak az ügyben, a következő október 17-én lesz. A Kuciak-ügyet felügyelő ügyész is igazolta, hogy a vádlottak ellen más bűncselekmények ügyében eljárást folytatnak vagy folytattak. Azt viszont nem árulta el, hogy milyen esetekről van szó, csupán annyit mondott, hogy nem követett el erőszakos bűncselekményeket.

Az adócsalási ügyben A. Zoltánt bűnrészességgel vádolják, ennek pedig ilyen bűncselekmény esetében négy formája lehet: bűntett szervezése, a bűntettre való bujtás, megrendelő vagy közvetítő. Ha igazolnák bűnösségét, akkor 12 éves szabadságvesztés fenyegeti. A Kuciak-ügyben viszont életfogytiglani szabadságvesztést is kaphatna, és nem kizárt, hogy épp ezért kezdett el együttműködni a hatóságokkal. „Úgy döntött, hogy elfogadja a helyzetet, amelybe jutott, és kész együttműködni. Részleteket nem árulok el, még mindig folyik a nyomozás” – mondta hétfőn a felügyelő ügyész.

A. Zoltán a Kuciak-ügy négy gyanúsítottja közül az egyetlen, aki nem nyújtott be panaszt a vizsgálati fogság elrendelése ellen.

Milliós tartozás

A. Zoltánt vállalkozóként ismerték Komáromban, a cégjegyzék szerint két társasághoz van vagy volt köze. A Sava cég órákkal és ékszerekkel való kereskedésre szakosodott, a gyanúsított tavaly októbertől volt az ügyvezetője, a cég működését viszont beszüntették.

Kapcsolódó cikkünk

A másik társaság, amelyben A. Zoltán ügyvezető igazgató, a Z&Z com nevet viseli. Mindkét cég egyetlen társtulajdonosa Andruskó Éva, aki ugyanazon a címen lakik, mint a gyanúsított. Nagy valószínűséggel viszont nem a gyanúsított felesége, hanem az anyja.

A vállalkozónak korábban több cégben is volt érdekeltsége, pizzériát is üzemeltetett. Több társaságból csak idén távozott. A. Zoltán mint fizikai személy ellen 28 végrehajtási eljárást tartanak számon, az állammal szemben pedig több mint egymillió eurós adótartozása van, amivel a Finstat. sk portál adatai szerint a harmadik legnagyobb tartozással rendelkező egyéni vállalkozó.

Adósságának története is érdekes, hiszen míg 2016 júniusában egy centtel sem tartozott, egy hónappal később már 770 ezer euróval, a tartozás pedig azóta rohamosan emelkedett, míg el nem érte az 1 080 660,35 eurót. (dem, TASR)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?