Kuciak-gyilkosság: Andruskó mindent kitálalt

Andruskó Zoltán (TASR)
Bazin |

Ma is folytatódott a Kuciak-gyilkosság pere. A koronatanú, Andruskó Zoltán is vallott a kettős gyilkosságról, de a Molnár Péter gútai vállalkozó és Basternák László egykori polgármester elleni merénylet részleteire is fény derült.

Andruskó már tavaly vádalkut kötött a bírósággal, beismerte bűnösségét és jogerősen 15 év börtönre ítélték. A bazini Specializált Büntetőbíróság előtt tett mai vallomásában bocsánatot kért az áldozatok hozzátartozóitól.

„Marián Kočner utasítására én közvetítettem Alena Zsuzsová, valamint Szabó és Marček között a Ján Kuciak meggyilkolására irányuló megrendelést”

– vallotta Andruskó.

A férfi ezen túl azt is beismerte, hogy Zsuzsová a szeme láttára teljes hidegvérrel rendelte meg Basternák László (MKP) korábbi ógyallai polgármester meggyilkolását. „Nem akartam elhinni, hogy egy nő erre képes. Pár nappal később meg is történt a gyilkosság. Nem tudtam mit tenni, inkább úgy döntöttem, hosszú éveken át hallgatni fogokˮ – vallott a férfi Zsuzsovának a Basternák-gyilkosságban játszott szerepéről.

Galéria

Žilinka és Lipšic helyett Kuciak

Andruskó arról is beszélt, hogy a nő 20 ezer eurót adott neki, előlegként Maroš Žilinka ügyész „eltávolításáértˮ. Žilinka Kočner ügyei után vizsgálódott. A nő azt kérte, hogy Andruskó külföldön találjon valakit, aki megöli Žilinkát. Zsuzsová azt szerette volna, ha a merényletben Daniel Lipšic volt igazság- és belügyminisztert is meggyilkolják. Andruskó ezzel megkereste Krecsik László magyarországi barátját, aki azonban azt mondta, manapság ezt már nem így intézik. Andruskó biztos volt benne, hogy Miroslav Marček és Szabó Tamás gyilkolta meg Molnár Péter gútai vállalkozót is. Attól tartott, vele is végeznek. Ezért inkább baráti viszonyt igyekezett velük ápolni, és felajánlotta nekik, hogy pénzért gyilkolják meg Žilinkát. Az ügyész elleni merényletet végül nem hajtották végre, ezért Zsuzsová egy könnyebb célpontot ajánlott, Ján Kuciak tényfeltáró újságíró meggyilkolását kérte. Azt is elmondta neki, hogy a megrendelés mögött Kočner áll. Zsuzsová és Szabó továbbra is mindent tagad.

Andruskó vallomása szerint, miután Miroslav Marček és Szabó Tamás megölték Ján Kuciakot és jegyesét, Martina Kušnírovát, jelentették Andruskónak, aki pedig Alena Zsuzsovanak továbbította az információt. Mivel a merénylet nem A terv szerint haladt, csak Jánt akarták megölni, Zsuzsová megfenyegette Andruskót. A férfi azt is elmondta, hogy a feladathoz olyan SIM-kártyákat szereztek be, amelyek mások nevére voltak bejegyezve.

A smeres háttér

Andruskó a törvényszék előtt arról is beszélt, hogy 8-9 évvel ezelőtt ismerte meg Zsuzsovát. A nő elmondta neki, hogy jól ismeri Marián Kočnert, egy Porsche Cayenne típusú kocsit kapott tőle. Zsuzsová arról is beszámolt neki, hogy futólag Boris Kollárt, a Sme rodina párt vezetőjét is ismerte. Andruskó állítja, a politikustól Zsuzsová egy ezüstszínű Mercedes autót is kapott. Andruskó beismerte, hogy segített a pozsonyi Bonaparte luxusingatlant felépítő cég eltüntetésében. Ekkor közvetlenül is telefonált Kočnerrel. Hosszú időn át az épületben lakott Robert Fico, a Smer elnöke. 

A férfi szerint Zsuzsová elmondta neki, hogy Kočner kapcsolatban áll Ficóval, Martin Glváčcsal (Smer), Ján Počiatek korábbi smeres pénzügyminiszterrel és Robert Kaliňák egykori smeres belügyminiszterrel. Andruskó arról is beszámolt, tudtak arról, amikor a rendőrség eleinte az olasz maffiát gyanúsította a gyilkossággal. Szerinte az információk Tibor Gašpar akkor hivatalban lévő rendőrfőkapitánytól vagy Kaliňáktól származtak. A beismerő vallomásában a férfi elmondta, Zsuzsová végig tudott róla, kik fogják végrehajtani az újságíró elleni merényletet.

A családtagokat is meghallgatták

A ma délelőtti órákban Ján Kuciak és Martina Kušnírová családtagjait is meghallgatta a bíróság. Ján Kuciak öccse, Jozef elmondta, tudott róla, hogy a gyilkosság megrendelésével vádolt Kočner telefonon megfenyegette a bátyját, szerinte testvére félt és ezért tett büntetőfeljelentést a hírhedt vállalkozó ellen. Hozzátette, a gyilkosság után az első gondolatuk az volt, hogy Kočner lehet a bűncselekmény mögött. A meggyilkolt újságíró édesanyja, Jana Kuciaková a törvényszék előtt elmondta, féltette a fiát, mivel az veszélyes ügyekkel foglalkozott. Az édesapa, Jozef Kuciak pedig vallomásában arról beszélt, fiának Kočneren kívül nem voltak konfliktusai. „Janko talán túlságosan is nyugodt volt, nem kereste a konfliktusokat, inkább elkerülte azokat” – mondta a meggyilkolt fiú édesapja. 

„Először a vádlottakhoz szólnék: ki adott jogot önöknek arra, hogy megöljék a mi gyerekeinket” – kezdte Martina Kušnírová édesanyja, Zlatica Kušnírová. A meggyilkolt lány édesanyja szerint arról is tudott, hogy Kočner többször megfenyegette Martina párját, Jánt. Az újságíró 2017 októberben lejátszotta a családnak azt a hangfelvételt, amelyet arról a telefonbeszélgetésről készített, amely során Kočner megfenyegette őt. Kušnírovát tanúvallomása után Zsuzsová kérdőre vonta, mondván, mi alapján szegezte nekik a kérdést. Martina édesanyja erre azt felelte, hogy a vádirat alapján. „Hallott már az ártatlanság vélelméről?” – kérdezte Zsuzsová. A Kušnírová és a Kuciak család a temetkezési költségek mellett egymillió eurós kártérítést követel, amelyet jótékony célokra ajánlanak fel.

Kapcsolódó cikkünk

Marček barátnője

A délelőtti órákban még vallomást tett Martina Rigová, Marček korábbi barátnője. A nő megerősítette, hogy Marček és Szabó jó kapcsolatban volt. Azt is elmondta, az előbbi arról beszélt neki, nem tartja jó embernek magát. A nő arról is beszámolt, ő maga jó kapcsolatot ápolt a meggyilkolt gútai vállalkozóval, Molnár Péterrel. Marčekkal a vállalkozó halála után négy hónappal ismerkedett meg. Az ügyészség szerint Marček és Szabó ölte meg Molnárt is.

A tárgyaláson ma tanúként akarták kihallgatni Michal Vargát, akitől Marček és Szabó a Molnár meggyilkolásánál használt fegyvert szerezte. A bíróság elé azonban tévedésből egy másik Michal Vargát idéztek be, mégpedig azt az ingatlanközvetítőt, akitől Ján és Martina a nagymácsédi házukat vették.

A bíróság még ma, holnap, majd január 20-án, 21-én, 22-én, továbbá február 3-án, 4-én és 6-án tárgyalja az ügyet. A holnapi napon Peter Tóthot, a titkosszolgálat egykori munkatársát és Kočner közeli munkatársát hallgatják meg.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?