Ján Kuciak öccse szerint bátyja provokatív üzenetet kapott Kočnertől

Ján Kuciak öccse szerint bátyja provokatív üzenetet kapott Kočnertől
Bazin |

Ifjabb Jozef Kuciak, Ján Kuciak öccse elmondása szerint bátyja egyszer mutatott neki egy üzenetet, amit Marián Kočnertől kapott.

„A vádlottakat nem ismerem, és nem is akarom!” – kezdte vallomását ifjabb Jozef Kuciak, a meggyilkolt újságíró öccse, aki piaci elemzőként dolgozik.

Édesapja vallomásával egybehangzóan azt mondta, hogy amint tudomás szereztek a gyilkosságról, egyből nyilvánvalóvá vált számukra, hogy Marián Kočner áll mögötte.

Az öcs elmondása szerint bátyja egyszer mutatott neki egy üzenetet, amelyben Kočner provokatív szmájlikat küldött.

Tanúvallomásában arról is beszélt, hogy szerinte Jánnak voltak aggályai a fenyegetéseket illetően, és pusztán őket akarta megnyugtatni azzal, hogy kijelentette, nem fél.

„Ha nem félt volna, nem tett volna feljelentést”

– mondta.

A tárgyalás Martina Rigóová, Miroslav Marček barátnőjének tanúvallomásával folytatódik.

Korábban:

Kapcsolódó cikkünk

(Denník N)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?