Krajcer nem fog Sólyom Lászlóval koszorúzni

Komárom/Pozsony |

<p>Daniel Krajcer kulturális miniszter nem vesz részt Szent István szobrának megkoszorúzásán. „A miniszter úr a magyarok történelmét a szlovákok történelmének is tekinti, Szent István személyéhez pozitívan viszonyul. A hétvégén viszont el kell utaznia, a komáromi koszorúzáson így nem tud részt venni“ - válaszolta lapunk kérdésére a kulturális minisztérium.</p>

A vasárnap 17 órára tervezett rendezvényen részt vesz és beszédet mond Sólyom László volt magyar köztársasági elnök is. „A magyar fél protokoll osztálya Sólyom úr látogatását hivatalosan szerdán jelenti be“ - nyilatkozta lapunknak Hortai Éva komáromi alpolgármester. „Ha meghívnának, elmennék én is“ - nyilatkozta Berényi József, a Magyar Koalíció Pártjának elnöke. Ő eddig nem kapott meghívót a rendezvényre. Hortai Éva lapunknak elmondta azt is, hogy a meghívottakért maga Bastrnák Tibor polgármester felel. Őt sajnos, nem tudtuk elérni, mivel szombatig szabadságon van. (SITA, vps)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?