<p>A kormány programnyilatkozatában foglalt vállalások több mint felét teljesítette a kulturális minisztérium az elmúlt több mint másfél évben – közölte Daniel Krajcer (SaS) tárcavezető.</p>
Krajcer minisztersége idejét értékelte
Hangsúlyozza, e vállalásokon kívül számos más területen is kezdeményezőként lépett fel vagy feladatot hajtott végre a minisztérium.
Krajcer kiemelte, hogy az eddigi legnagyobb összeget sikerült elkülöníteni műemlékvédelemre és -felújításra (az 2011 és 2014 közti időszakra vonatkozóan), részben uniós és más, nem állami forrásokból.
Pozitívan értékeli Krajcer a Szlovák Rádió és Televízió (RTVS) reformját, amelynek köszönhetően konszolidálták a közmédia gazdálkodását. AZ intézmény végre időben fizeti a számláit, kiegyenlített a költségvetés, sőt, némi többlete is van.
A miniszter fontos lépésnek tekinti a minisztérium által kötött szerződések felülvizsgálatát és a mozik digitalizálását is.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.