Krajcer fizetése feléről is kész lemondani

Pozsony |

<p>A szakminiszter szerint az oktatásügyben dolgozók bérét nem érinti majd az egyes tárcák esetében tervezett tízszázalékos bérlefaragás. Eugen Jurzyca (SDKÚ-DS) a pénteki kormányülést követően azt nyilatkozta, hogy a koalíción belüli egyezség értelmében a pedagógusbérekre nem vonatkozik a korlátozás.</p>

Daniel Lipšic (KDH) belügyminiszter ugyanakkor nem tartja helyesnek, hogy a tűzoltók és a rendőrök fizetését megkurtítsák. Hasonlóan foglalt állást a katonákkal kapcsolatban Ľubomír Galko (SaS) védelmi miniszter is.

Egyes kormánytagok jelezték, hogy a megszorítások jegyében elbocsátásokat fontolgatnak. Daniel Krajcer (SaS) kulturális miniszter szerint a tárca új szerkezeti felépítéséből adódóan nyílik mód a létszám csökkentésére, a jól teljesítők béréhez nem szívesen nyúlna. Ebben az értelemben nyilatkozott Lipšic is.
krajcer akár azzal is egyetértene, hogy miniszteri fizetése felétől megváljon. Mint mondta, már akkor csökkent a bevétele,a mikor a vállalkozói közegből államiba került.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?