Közvetlen kifizetéseket ígér a gazdáknak a földművelési miniszter

takac k

Richard Takáč (Smer) szerint Szlovákia erőfeszítéseit több ország is támogatja.

A szlovák kormány az Európai Bizottság jelenlegi mandátuma alatt a gazdáknak nyújtott közvetlen kifizetések magasabb szintjét szeretné biztosítani – jelentette ki a földművelési miniszter az Európai Unió Mezőgazdasági Tanácsának hétfői brüsszeli ülése után.

Takáč nagyra értékelte, hogy a miniszteri tanács a Szlovákia által szorgalmazott témával is foglalkozott, nevezetesen a mezőgazdasági termelőknek nyújtott közvetlen kifizetések közötti különbségek kiegyenlítésével. Emlékeztetett arra, hogy húsz év uniós tagság után Szlovákia a nyugati országokhoz képest 82 százalékon áll a gazdáknak nyújtott közvetlen kifizetések terén, ami az ötödik legrosszabb az EU-tagok között, és ezt az egyenlőtlenséget kezelni kell.

Mint mondta, Szlovákia tervét több ország – köztük Magyarország, Lengyelország és a balti államok – is támogatta.

Örülök, hogy más országok is csatlakoztak. Elvileg velünk együtt kilenc ország mondta ki, hogy ez probléma, és foglalkozni kell vele; az uniós tagállamok egyharmadáról van szó

– tette hozzá a miniszter.

Takáč szerint Igor Matovič (Szlovákia) korábbi miniszterelnök is hibás a kialakult helyzetért, aki nem tárgyalt a szlovákiai gazdáknak nyújtott közvetlen kifizetések megemeléséről 2020 júniusában.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?