Közös javaslattal zárultak a Híd, MKDSZ és MKP tárgyalásai

A felek megegyeztek abban, hogy a 2020-as parlamenti választásokon közös választási párt listáján indulnak.

Az MKP és a Híd tárgyalásai eredményre vezettek. Az alábbi szöveg a két párt közös sajtónyilatkozata:

Közös javaslattal zárultak a Híd, MKDSZ és MKP delegációi által a héten folytatott intenzív tárgyalások.

A felek megegyeztek abban, hogy a 2020-as parlamenti választásokon közös választási párt listáján indulnak, amelyet az MKDSZ hoz létre, és amelynek neve Régiók Pártja Híd MKP (szlovákul: Strana regiónov Most MK) lesz.

A delegációk egyebek mellett arról is megegyeztek, hogy a pártok közöskampánystábot és közös választási programot hoznak létre. A listára kerülők el kell, hogy fogadják a pártok értékrendbeli különbségeit, és egymás ellen nem kampányolhatnak. A felek kvótát biztosítanak egyéb nemzetiségű jelöltek számára is. A parlamentbe jutás után a bejutott képviselők közös frakciót hoznak létre. A pártelnökök megegyeztek, hogy nem vezetik a listát.

A következő lépésben az egyes pártok elnökségei megvitatják a javaslatot. Elnökségeik pozitív döntése esetén a felek közösen tárgyalnak majd további pártokkal.

Bugár hozzátette, hogy a későbbi tárgyalásokra meghívót kap az Összefogás. A most alakuló mozgalom a korábbi tárgyalásokon azt a feltételt akarta szabni, hogy a magyar pártok közös listáján ne legyen rajta a Híd elnöke és néhány további tagja. Bugár azt mondta, nem jelent problémát ez a korábbi követelés.

Ettől még kaphatnak meghívót a közös tárgyalásra. Ha oda is ezzel a feltétellel jönnek, az az ő problémájuk, nem a miénk

- tette hozzá Bugár.

A magyar pártok és más kisebbségi pártok még a nyáron kezdtek tárgyalni az együttműködésről, több variáció is felmerült, végül ez a három párt egyezett meg. A korábbi tárgyalásokon részt vett a Magyar Fórum és az Összefogás.

Tudomásul veszem a tárgyalások eredményét

- reagált a hírre Simon Zsolt, a Magyar Fórum elnöke. Arra a kérdésre, hogy folytatja-e a Magyar Fórum a tárgyalást az Összefogás mozgalommal az MKP nélkül is, Simon azt válaszolta, feltehetően a jövő hét elején találkoznak, de a Magyar Fórum kész egyedül is indulni a választáson. Az Összefogás eddig arra várt, hogyan dönt az MKP.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?