<p>Az Európai Közösség és tagállamai 2007-ben aláírták a fogyatékkal élő emberek jogairól szóló ENSZ-egyezményt, és ezzel kinyilvánították, hogy a fogyatékosság széles értelemben vett emberi jogi kérdés, amelyet jogi szabályozás alá kell vonni.</p>
Közös hang a fogyatékkal élő emberekért
TÓTH ERIKA
Az egyezményt, melynek célja, hogy a fogyatékossággal élő emberek számára biztosítsa az emberi jogok egyenlő élvezetét, Magyarország az elsők között ratifikálta, Szlovákiában ez máig nem történt meg. „Az Európai Unió elkötelezte magát amellett, hogy a fogyatékossággal élő emberek gyakorolhassák jogaikat. Állampolgárokként és aktív társadalmi-gazdasági szereplőkként kezeli őket, akik hozzájárulnak a mindenki számára esélyegyenlőséget nyújtó Európa építéséhez. A fogyatékossággal kapcsolatos kérdések középpontjában az emberi méltóság, az alapvető jogok, a hátrányos megkülönböztetéssel szembeni védelem, a méltányosság és a társadalmi kohézió állnak” – olvasható az EP Európai Gazdasági és Szociális Bizottságának közleményében. Ezeknek a törekvéseknek a megvalósításához visz közelebb a Common Voice Network – Nemzetközi hálózatok hálózata az értelmi fogyatékos, a halmozottan fogyatékos és az autista emberek esélyegyenlőségének nemzeti és nemzetközi szintű előmozdítása érdekében című projekt, amely az Európai Unió és a magyar kormány által közösen finanszírozott Átmeneti Támogatási Program keretében valósult meg 2008. október 1-je és 2009. szeptember 30-a között. Célcsoportjuk: a fogyatékossági csoportokon belül is a leggyengébb érdek- és jogérvényesítő képességekkel rendelkezők. A nemzetközi projektben Magyarország, Bulgária, Észtország, Macedónia és Románia vett részt. A vezető partner a magyarországi Kézenfogva Alapítvány volt; ennek a szervezésében tartották meg Budapesten a projekt záró konferenciáját, amelyre Szlovákiából a fogyatékos és egészségkárosodott gyermekeket nevelő családokat támogató Carissimi nonprofit alap képviselőjét is meghívták.
A számos felszólalás közül külön figyelmet érdemelnek a belga Luk Zelderloonak, a Fogyatékkal Élők Európai Szolgáltatói Szövetsége (EASPD) főtitkárának a gondolatai. A diszkriminációellenes lobbizás feladatairól szólva rámutatott, hogy ha valaki nő, valamilyen etnikai kisebbséghez tartozik, és ráadásul fogyatékos, halmozott diszkriminációnak van kitéve. Társult diszkrimináció éri a fogyatékos gyermeket nevelő családokat, ahol az anya otthon marad gyermekével, és a család fokozatosan elszegényedik. A jelenlegi világválság is fokozottan sújtja a fogyatékosok sérülékeny csoportját: következtében egyre nehezebben tudnak érvényesülni a munkaerőpiacon. A válság mélyebben és hosszabb ideig hat a szociális szektorra, hiszen a fejlett országokban a szociális szolgáltatások az adóbevételekhez kapcsolódnak; mind többen szegényednek el, mind többeknek lesznek egészségi panaszaik. További probléma Európa elöregedése, melynek következtében a 2,5 millió fogyatékkal élő száma egyre nőni fog. A sokasodó problémák miatt is sürgető a jogszabályi és intézményi háttér megteremtése. A Common Voice Network projekt vállalkozott a szükségletek és lehetőségek felmérésére s javaslatok megfogalmazására.
A szerző a Carissimi nonprofit alap elnöke
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.