Üdvözlet az olvasónak, a Duna mindkét partján, Szlovákiában és Magyarországon egyaránt! Ha a közös uniós csatlakozásunknak csak az lenne az egyetlen eredménye, hogy a nagy folyó két partja közt „határtalanul” juthatnánk el egymáshoz, én azt mondom: már ezért is megérte.
Igazán most kezdjük el megismerni egymást.
Közelebb egymáshoz
Igazán most kezdjük el megismerni egymást. A párkányi kocsmákat, éttermeket persze ismertük régebben is, de most hogy éjjel-nappal is mehetünk, szinte Esztergom egyik kerületévé vált ez a kisváros. Szerencsére a határátkelés is egyre kevesebb időt vesz igénybe, most fedezzük fel a párkányi strand és fedett uszoda gyógyvizének gyógyító hatását. Sokan a szerencséjüket is itt teszik kockára a Terno-n. Gyomrunk finom szlovák sörrel, autónk tankja szlovák benzinnel van tele: persze sohasem egyidejűleg! Tele van „akcia”-s termékkel a csomagtartónk, az éttermek knédli és „brinzove haluska” forgalmát ugrásszerűen megnöveltük az utóbbi hónapokban.
ĺgy van ez rendjén! Remélem a párkányiak, a búcsiak, az izsaiak, a karvaiak, a dunamocsiak, a gútaiak, bátorkeszi lakói és mind-mind a környék lakossága ugyanígy van ezzel. Vagyishogy ők is szívesen járnak át a Dunának erre az oldalára. Mondjuk a Tescoba, vagy az esztergomi piacra vásárolni. Biztosan fölfedezték már a Várhegyet, fölsétáltak a sok-sok lépcsőn a Bazilika kupolájába és talán az egykori hercegprímások síremlékeihez is elzarándokoltak az altemplomba. Az egyházi ünnepeken itt imádkoztak a többi hívővel együtt. Megcsodálták a Kincstár műremekeit, jártak a Vármúzeum középkori termeiben. Talán Babits Mihály nyaralójához is eljutottak néhányan, és a Keresztény Múzeum középkori egyházi gyűjteményét is bebarangolták.
De nemcsak Esztergomot, hanem a környék falvait és városait is érdemes felfedezni! A Visegrádi fellegvárba és a Salamon-toronyba is feljutottak talán és még a nyári bobpályán is lesiklottak a merészebbek. Belecsobbantak a lepencei strandfürdő, vagy az Esztergom-kertvárosi Palatinus tó habjaiba, és megcsodálták a panorámát Dömösön. Ha jártak Neszmélyen meg kellett kóstolniuk a Neszmélyi nedűket is valamelyik pincében, vagy a Hilltop éttermében.
Az idén nyáron is sok esemény készülődik Visegrádon, Esztergomban, és Neszmélyen egyaránt. Visegrádon a Palotajátékok, Esztergomban két szabadtéri színház, Fesztergom, Szent István Napok, Jazztergom, Hídünnep, Neszmélyen a Dzsesszmély és még sok más esemény váltja egymást.
Fedezzük fel, ismerjük meg ezt a kedves tájat és az itt élő embereket örömükkel, bánatukkal együtt! Ez lehet a célja az Esztergomi szónak is, amit a nyáron hetente, majd augusztus közepétől naponta talál meg a lapban a kedves olvasó!
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.