Kovo: megvédik a nyugdíjplafont

nyugdíjplafon
Pozsony |

A Kovo szakszervezeti szövetség attól tart, hogy a parlamenti választások után egyes pártok a nyugdíjplafon eltörléséért küzdenek majd, ezért folytatja a nyugdíjplafonnal kapcsolatos népszavazás kiírásához szükséges aláírások begyűjtését.

A parlament tavaly tavasszal az alkotmányban rögzítette a maximális nyugdíjkorhatárt, a Kovo szakszervezet ezért leállt az ennek érdekében indított aláírásgyűjtéssel. A 2019 júliusában életbe lépett alkotmánymódosítás szerint a nyugdíjba lépés felső korhatára 64 év, a gyermeket nevelő nőknél pedig gyermekenként fél évvel lesz alacsonyabb a maximális korhatár. A nyugdíjplafonról szóló módosítást a Smer, az SNS, a Sme rodina, az ĽSNS, és néhány hidas képviselő is megszavazta. „Attól tartunk azonban, hogy a parlamenti választások után olyan pártok kerülnek többségbe, amelyek a nyugdíjplafon felszámolására törekszenek. Hogy ezt megelőzzük, folytatjuk a korábban megkezdett aláírásgyűjtésünket egy ezzel kapcsolatos esetleges népszavazás kiírására” – nyilatkozta Emil Machyna, a Kovo elnöke. A referendumhoz 350 ezer támogató aláírásra van szükség. Machyna szerint eddig nagyjából 300 ezer gyűlt össze, és a fennmaradó 50 ezer aláírás begyűjtése nem okoz majd számukra gondot. A Kovo szakszervezet vezetője szerint szeretnének előre felkészülni minden eshetőségre, hogy időben tudjanak lépni, megvédve a nyugdíjplafon intézményét. (mi, TASR)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?