Peter Kovařík
Kovařík javítani akar a rendőrség helyzetén
Peter Kovařík ideiglenes országos rendőrfőkapitány fő célja, hogy javuljon a rendőrség jelenlegi helyzete, és nőjön a polgárok rendőrségbe vetett bizalma. Az előkészítő eljárások és a közlekedésrendészet terén lát módot a változtatásokra. A gazdasági jellegű bűncselekményekre és a korrupcióra külön oda akar figyelni. A közösségi oldalán közzétett videóban ehhez azt is hozzátette, hogy személyi változtatásokat nem tervez.
Kovařík azt állítja, hogy építeni, és nem rombolni akar. „A fő célom, hogy javuljon a jelenlegi helyzet” – közölte. Az előkészítő eljárások esetében nem ért egyet a tanúk többszöri kihallgatásával. Ugyanakkor tudatában van annak, hogy az esetleges változtatásokat össze kell hangolnia az ügyészséggel és az igazságügyi rendszerrel.
Az ideiglenes rendőrfőnök elutasítja a gazdasági jellegű bűncselekmények és a korrupció mellékvágányon való kezelését.
A rendőrök szociális biztonságát Kovařík szerint meg kell őrizni. „Tudatosítom a rendőrségi munka igényességét, és nem engedhetjük meg magunknak a bizalom elvesztését a rendőrségen belül” – magyarázta. Egyúttal arra szólította fel a rendőrség tagjait, hogy végezzék rendesen a munkájukat.
Kovařík szeptember 1-jétől tölti be átmenetileg a rendőrfőnöki pozíciót. Milan Lučanskýt váltotta fel, aki augusztus 31-ével kérte a felmentését.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.