Kovarčík: szakmailag elhibázott volt a dunaszerdahelyi beavatkozás

Pozsony |

<p>Szakmailag elhibázott volt a tavalyi dunaszerdahelyi rendőrségi beavatkozás a DAC-Slovan labdarúgó mérkőzésen - jelentette ki Ján Kovarčík, a szlovák parlament védelmi és biztonságügyi bizottságának alelnöke csütörtökön Pozsonyban.</p>

"Ez kimondottan szakmai ügy. Én, mint a parlament védelmi és biztonságügyi bizottságának alelnöke csak rámutatok erre" - nyilatkozta Kovarčík, a HZDS képviselője.
   Szerint a dunaszerdahelyi eset azért kapott politikai színezetet, mert nemzetiségileg vegyesen lakott területen történt. A szlovák rendőrséggel azonban más városokban is hasonló problémák vannak. 
    "Dunaszerdahelyt nagyon aprólékosan követtem, láttam a videofelvételeket is. Nagy szerencse volt, hogy az emberek a lelátóról nem zuhantak le, s nem zúzták halálra magukat" - húzta alá Kovarčík, s úgy vélte: "A rendőrség a hibás, mert a rendőrség volt az, amely kinyomta őket (a helyükről). Én nem tudom, hogy (a rendőrök) nem gondolkodnak-e el azon, hogy ha a nyomom magam előtt a tömeget, akkor annak a tömegnek a hátráláshoz helyre is szüksége van?"  
    A szlovák képviselő elismerte, hogy a mérkőzésre érkezett magyarországi szurkolókkal is probléma volt. "Ezért viszont a Szlovák Információs Szolgálatot (SIS) hibáztatom, a szükséges információk előre a birtokában voltak. Az ilyen dolgokat a rendőrségnek előre kell látnia, s a SIS-től lényeges információkat kell kapnia" - hangsúlyozta Kovarčík.
    Szerinte a szlovák rendőrség szakmailag a múlt héten is hibázott, amikor Zsolnán a horvát Hajduk Split szurkolói ellen lépett fel. A Szlovákiában példa nélküli utcai összecsapások után mindkét oldalon több tucatnyi sérült volt, s 219 horvát szurkolót kiutasítottak az országból. A horvát szurkolókat korábbi rendbontások miatt eltiltottak csapatuk külföldi mérkőzéseinek látogatásától. A zsolnai zavargások akkor kezdődtek, amikor kiderült, hogy nem engedik be őket a stadionba.
    Kovarčík már szerdán azt nyilatkozta, hogy a szlovák rendőrség nem képes megfelelő módon fellépni a nagyobb tömegek ellen, s felvetette, hogy Robert Kaliňák belügyminiszternek az ismétlődő esetek miatt le kellene mondania.
    Robert Fico miniszterelnök a bírálatokra reagálva csütörtökön úgy nyilatkozott, hogy a belügyminiszter teljes mértékben élvezi bizalmát.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?