Kotleba nem értett egyet a többi megyeelnökkel

Pozsony |

<p>A nemzeti büszkeség forrása-e az 1944-es szlovák nemzeti felkelés &ndash; ez is téma volt a megyeelnökök és az államfő újévi találkozóján. Marian Kotleba szerint a felkelés a szlovákok első állami önállóságának a végét jelentette.</p>

Kotleba közölte, hogy Ivan Gašparovič köztársasági elnök is véleményt mondott az ügyben, de az államfői tisztség iránti tiszteletétől vezérelve a besztercebányai megyefőnök nem bocsátkozott vele vitába. Marian Kotleba szerint megyeelnök kollégáival praktikus lesz a viszonya. „Úgy kell itt javítanunk a tisztességes emberek életfeltételeit, hogy lássák, értük van az önkormányzat” – fogalmazott. Pavol Frešo, Pozsony megye elnöke a találkozón nem adott kezet Kotlebának, mert nem ért egyet azzal, hogy a Mi Szlovákiánk Néppárt politikusa banditának nevezi a partizánokat, s „úgynevezett holokausztról” beszél. Frešo szerint egy politikusnak jelét kell adnia, ha valami számára elfogadhatatlan, s ő ezt így tette meg. Kotleba jelezte, ő sem parolázna Pozsony megye elnökével, de ez nem jelenti azt, hogy valamilyen jó ügyért nem működnek majd együtt.   
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?