Kórházi osztályok zárhatnak be

Pozsony/Eperjes |

<p>Túlságosan optimális képet fest az eperjesi egyetemi kórházban kialakult helyzetről Viliam Čislák egészségügyi miniszter. Helyi orvosok szerint a kórházban több&nbsp;osztály&nbsp;gyakorlatilag&nbsp;bezárt&nbsp;a nővérhiány miatt.&nbsp;</p>

Az egészségügyi miniszter tegnap is a betegeket nyugtató nyilatkozatot adott ki, amely szerint a betegellátás a kórházban zavartalan, végrehajtják a tervezett műtéteket is. „A betegeknek nem kell tartaniuk attól, hogy nem fogják megkapni a szükséges gyógykezelést” – állítja a miniszter. A kórházban mintegy 330 nővér továbbra is kitart a felmondás mellett, amely február 1-jén lép életbe, több mint száz pedig már most beteget jelentett. 
 Az egészségügyi minisztérium optimista nyilatkozatától eltérő állapotokról számolt be lapunknak a kórház egyik orvosa. „A baleseti sebészeten dolgozom, amely gyakorlatilag bezárt, mert a nővérek 95%-a hiányzik, a betegeket vagy az ortopédián, vagy a sebészetiosztályon helyezték el, akit lehetett, hazaengedtek” – írta lapunknak Silvester Smolnický orvos, az Orvosszakszervezet (LOZ) eperjesi szervezetének alelnöke. Csak a halaszthatatlan műtéteket végzik el, a tervezett, halasztható műtéteket más időpontra tették, új betegeket nem vesznek fel.” Szerinte túlságosan optimista a minisztérium abban is, hogy február elsejétől gond nélkül tudja majd biztosítani az ellátást. „Ha a nővérek kitartanak felmondásuk mellett, akkor az eperjesi kórház nem tud majd gyógykezelést biztosítani a betegeknek a gyermek- és a baleseti sebészeti, a sebészeti osztályokon, a kardiológián, teljesen működésképtelenek lesznek a központi műtők” – állítja Smolnický. 

Szerinte nem a legjobb megoldás az sem, amit a miniszter tervez, vagyis a betegek elszállítása a környező kórházakba. Erről éppen tegnap állapodtak meg az Eperjes megyei kórházak képviselői. Ilyen helyzetben februártól nagyon nehéz lesz biztosítani a halaszthatatlan kezeléseket késés nélkül. Ehhez Kassára vagy Bártfára – a legközelebbi kórházakba, amelyek mintegy 50 km-re vannak – a sinkanszennek kellene járnia minden 10 percben” – magyarázta lapunknak Smolnický. Szerinte nagyon nehéz feladat lesz a távozni készülő nővérek helyettesítése is. „Nagymértékben képzett specialisták távoznak, akik mintegy 10 évet tanultak, és legalább 5 éves gyakorlatuk van, helyettük nem lehet csak úgy újakat találni” – véli az eperjesi kórház orvosa. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?