Korčok az osztrák és a cseh külügyminiszterrel fog tárgyalni a határnyitásról

Ivan Korčok
Pozsony |

Ivan Korčok (SaS-jelölt) külügyminiszter kedden (május 19.) videokonferencia formájában fog tárgyalni az osztrák és a cseh kollégájával a közös határokon bevezetett korlátozások fokozatos enyhítéséről. Korčok ezt a hétfői kormányülés előtt jelentette be.

„A miniszter kollégáim kezdeményezték, hogy a slavkovi hármak formátum keretében közösen koordináljuk a lépéseket a határok fokozatos megnyitásával összefüggésben”

– közölte Korčok. Arra a kérdésre, hogy a külügyminisztérium a dél-szlovákiai lakosok kezdeményezéseire tekintettel a Magyarországgal közös határon érvényes korlátozások enyhítésével nem foglalkozik-e, azt válaszolta, hogy jelenleg Ausztria és Csehország a prioritás, mivel szerinte ebben a három országban „összevethető” a járványügyi helyzet. Állítása szerint ez összhangban van a szakmai konzílium ajánlásaival is.

Az ún. turistakorridorokkal kapcsolatban a miniszter elmondta, hogy ez továbbra is nyitott kérdés. Felhívta a figyelmet, hogy Ausztria vasárnaptól (május 17.) csak bizonyos határátkelőkön szüntette meg az ellenőrzést, az Olaszországgal és Szlovéniával közös határain nem. Azt ígérte, erről a kérdésről is tárgyalni fog az osztrák külügyminiszterrel.

Ausztria vasárnap felfüggesztette az ellenőrzést a Szlovákiával közös határán is, a szlovák oldalon azonban továbbra is ellenőriznek, és érvényben vannak az eddigi óvintézkedések.

A cseh fél korábban kilátásba helyezte, hogy június első felében nyitnák meg a cseh-szlovák határt.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?