Brüsszel. Az Európai Bizottság úgy döntött, hogy egy héttel előrehozza idei országjelentéseinek közzétételét, október 16. helyett október 9-én. Az időpontot azért módosították, hogy a tagországoknak több idejük maradjon a dokumentumok tanulmányozására az október 24– 25-én esedékes brüsszeli EU-csúcsig.
Korábbi országjelentés
Brüsszel. Az Európai Bizottság úgy döntött, hogy egy héttel előrehozza idei országjelentéseinek közzétételét, október 16. helyett október 9-én. Az időpontot azért módosították, hogy a tagországoknak több idejük maradjon a dokumentumok tanulmányozására az október 24– 25-én esedékes brüsszeli EU-csúcsig. A mostani jelentésnek különös jelentőséget ad, hogy a legfelkészültebbnek ítélt tagjelöltek esetében ez lesz az utolsó. A várakozások szerint a bizottság ezúttal arról is állást foglal, mely jelöltek esetében lát lehetőséget a csatlakozási tárgyalások év végéig történő lezárására. Noha a csatlakozásra készülő országok közötti differenciálás elve hivatalosan továbbra is érvényes, a megfigyelők többsége arra számít, hogy Brüsszel ugyanazt a tíz országot fogja esélyesnek minősíteni, amelyeket már a tavaly decemberi laekeni EU-csúcs is megnevezett. Ezek szerint a csatlakozási tárgyalásokat folytató 12 tagjelölt közül csak Bulgária és Románia nem számíthat a tárgyalások idei lezárására, a 13. tagjelölttel, Törökországgal pedig még meg sem kezdődtek a tárgyalások.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.