Kolumbiában vették őrizetbe a szlovákiai kábítószer-kereskedőt, Európa egyik legkeresettebb bűnözőjét

Kolumbiában vették őrizetbe a szlovákiai kábítószer-kereskedőt, Európa egyik legkeresettebb bűnözőjét

Cartagenában vett őrizetbe egy szlovák állampolgárt a kolumbiai rendőrség vasárnap. Michal P.-t kábítószer-kereskedelemmel gyanúsítják. Az El Colombiano című napilap azt közölte, hogy a 28 éves férfit négy európai országban körözték. Ő volt az egyik legkeresettebb bűnöző Európában.

Az ügyről a Joj televízió számolt be. A televízió tájékoztatása szerint a férfi letartóztatása összefügghet a Parkettásként (Parketár) emlegetett drogügyben folytatott nyomozással. A szlovák nyomozóhatóságok megerősítették, hogy Michal P.-ről van szó.

A kolumbiai rendőrség tájékoztatása szerint a gyanúsítottat az Interpol elfogatóparancsa alapján vették őrizetbe Cartagena Manga kerületében, egy lakóházban. Az El Tiempo című napilap azt írta, hogy egy Pozsony, Zsolna és Csehország területén működő kartell tagja volt. Ő felelt bizonyos tiltott anyagok, például a metamfetamin behozataláért és terjesztéséért.

A kolumbiai hatóságok Szlovákia kiadatási kérvényére várnak. Addig is vizsgálják, hogy Kolumbiában kapcsolatban állt-e helyi drogbandákkal.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?