Költözködnek a hivatalok

Kassa. Sosem látott méretű költözködés vette kezdetét az utóbbi napokban Kassán, ahol az államigazgatási reform keretében mintegy 1600 hivatalnokot kell áttelepíteni az eddigi székházakból a város különböző pontjaira. A közigazgatási reform keretében megszűnő járási hivatalok alkalmazottainak többsége költözni kényszerül, ám ők még így is jobban járnak, mint azok a feleslegessé vált alkalmazottak, akik január 1-től utcára kerülnek.

Kassán, ahol az eddigi négy járási hivatalt egy körzeti hivatallá vonják össze, a kisegítő személyzet zömét el kell bocsátani. A létszámcsökkentés kerületi szinten 200 embert érint, többségükben informatikusokat, gondnokokat és karbantartókat. Ján Dolný kerületi elöljáró Rubik-kocka hatásnak nevezte a rá váró feladatot, mivel az egyes hivatalokat úgy kell csoportosítani, hogy az illetékes minisztériumok, a lakosság, és maguk az alkalmazottak is elégedettek legyenek, ráadásul el kell férni a rendelkezésre álló ingatlanokban, az átköltöztetés pedig nem akadályozhatja a hivatalokban folyó napi munkát. A Kassai kerület 11 járási hivatala helyett hat körzeti hivatal jön létre, az egyes szakosztályok ezekhez kerülnek át. A kerületi hivatal struktúrája szintén megváltozik, egyes körzeti hivatalok pedig néhány kihelyezett képviseletet is működtetnek majd. A kassai kerületi hivatal Komenský utcai székházában kap helyet a kormányhivatal, a környezetvédelmi, az oktatási és a közlekedési minisztérium képviselete, a polgári védelem, valamint a tűzoltó- és mentőtestület. A belügyminisztérium körzeti hivatala a Kassa-vidéki járási hivatal Hroncová utcai épületébe költözik, míg a kassai körzeti hivatal a Popradskán kap helyet. A legnagyobb gondot a munka- szociális és családügyi minisztérium képviseletének elhelyezése okozza. A minisztérium ugyanis ragaszkodik ahhoz, hogy összes hivatalnoka egy fedél alá kerüljön, Ján Dolný szerint viszont ez a 112 ezer lakosú Kassa-vidéki járás esetében nehezen kivitelezhető, a 20 százalékos munkanélküliség miatt ugyanis az ügyfelek áradata megbéníthatja az új hivatal működését.

Az államigazgatási reform a kerületi elöljáró szerint csak félig-meddig sikerült. „Amikor megjelentek a problémák, Viktor Nižnanský kormánymegbízott kihátrált a pályáról. Az az emberközeli, modern államigazgatás, amelyet a kormány célul tűzött ki, szerintem ötven százalékban valósult meg. Ráadásul 1991 óta ez a negyedik reform, míg Csehországban egyszeri alkalom is elég volt rá” – állítja az elöljáró, aki szerint akkor beszélhetünk majd korszerű ügyintézésről, amikor az állampolgároknak nem kell bemenniük a hivatalba, hanem interneten keresztül intézhetik ügyes-bajos dolgaikat.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?