Kollár: Támogatunk egy új parlamenti többséget, ha előrehozott választás lesz

boris kollár k

Boris Kollár (Sme rodina) házelnök abban az esetben támogatja egy úgy parlamenti többség kialakítását legalább 76 képviselővel, ha cserébe júniusban vagy szeptemberben előrehozott választás lesz az országban.

A módosított állami költségvetéssel kapcsolatban nincsenek kifogásai, elfogadását a legfontosabb feladatnak tartja, hogy célba lehessen juttatni a lakosságnak szánt anyagi segítséget.

Az új parlamenti többségről szerinte Eduard Hegernek (OĽaNO) kell megegyeznie Richard Sulíkkal, az SaS elnökével. „Mi nem gördítünk akadályokat ez elé” – szögezte le, és azt is hozzátette, nem fogják szorgalmazni a minisztercseréket. A támogatás feltétele azonban a részéről az előrehozott választás. „Először megbuktatjuk a kormányt, mert nem tudunk együtt kormányozni, aztán meg visszaállítjuk, mert tudunk együtt kormányozni? Ez elmegyógyintézet” – mondta annak kapcsán, miért van szükség előrehozott választásra.

Kollár szerint ha lett volna rá akarat, meg lehetett volna akadályozni a kormány bukását. A parlament működésével kapcsolatban azt mondta, január 10-én folytatódhatna az ülés, akkor tárgyalnának az alkotmány módosításáról és a választási időszak lerövidítésének lehetőségéről.

Juraj Šeliga (Za ľudí) nem ellenzi a tévé és rádió üzembentartási díjának eltörlését, de hozzátette, úgy kell bebiztosítani a közmédia finanszírozását, hogy mindig biztosítva legyen a függetlensége. „Hosszan tárgyaltunk erről” – mondta. Szerinte az elsődleges feladat a költségvetés. Utána következhetnek az új parlamenti többségről szóló további tárgyalások Eduard Heger vezetésével. „Élvezi a bizalmunkat, nincs kifogásunk az ellen, hogy folytassa ez a kormány. Mi nem akartuk a bukását. Most elsősorban az OĽaNO és az SaS megegyezésén múlnak a dolgok” – tette hozzá.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?