Kollár: Jól rakták össze a hivatalnokkormányt, a programján múlik a támogatásunk

Boris Kollár

Nagyon jól rakták össze, és kiegyensúlyozott a szakértői kormány, konzervatív és liberális tagjai is vannak – jelentette ki Boris Kollár, a Sme rodina elnöke az államfőnél tartott szerdai megbeszélést követően. Kollár szerint a kormányprogramon múlik, hogy a Sme rodina bizalmat szavaz-e a kabinetnek a parlamentben.

„Meg kell várni a kormányprogram kihirdetését, nagyon fontos, hogy mi szerepel majd benne. Az alapján döntünk, hogy támogatjuk-e” – jelentette ki Kollár. Egyetért abban Zuzana Čaputová államfővel, hogy a hivatalnokkormánynak elsősorban nem kulturális-etikai kérdésekkel kell foglalkoznia. Kollár szerint fő feladata a költségvetés kidolgozása, az uniós alapok felhasználásának biztosítása és az előrehozott választás előkészítése.

A házelnök szerint a szakértői kormány „teljesen rendben van”, és elvezeti az országot a választásig, szerinte egy személyt kivéve nincsenek benne politikai jelöltek. Ezzel Ivan Šimkora utalt, aki a médiában megjelent névsor szerint belügyminiszter lehet, de Kollár szerint már ő is felfüggesztette párttagságát és nem politizál aktívan.

Az államfő szerdán további pártelnökökkel is megbeszéléseket folytat, a hivatalnokkormányt a tervek szerint a jövő héten nevezi ki. A miniszterelnök Ódor Lajos, a Szlovák Nemzeti Bank eddigi alelnöke lesz.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?