Kollár bírálja azokat a képviselőket, akik nem segítettek megnyitni az ülést

boris kollar k

Boris Kollár (Sme rodina) házelnök bírálja azokat a képviselőket, akik nem támogatták a rendkívüli parlamenti ülés megnyitását. A törvényhozásnak a külföldiek szlovákiai tartózkodásával kapcsolatos igazolás kiadásáról kellett volna tárgyalniuk. Kollár állítja, a migránsok addig fognak Szlovákiába járni, amíg nem módosul az igazolásokról szóló rendelkezés.

Kollár feltette a kérdést, hogyan akarják megmagyarázni ezek a politikusok a hozzáállásukat a határ menti régiókban élő lakosságnak, amely nap mint nap találkozik a menekültekkel. „Ez addig fog folytatódni, amíg el nem töröljük a rendeletet. Amíg adunk nekik ilyen igazolást, addig ide fognak járni” – mondta hétfői sajtótájékoztatóján Kollár. Emlékeztetett, hogy az igazolások kiállításának gyakorlatát még a Smer kormánya vezette be, a Sme rodina pedig akkor sem támogatta.

Hétfőn nem sikerült megnyitni a külföldiek szlovákiai tartózkodásával kapcsolatos törvény módosításáról szóló rendkívüli ülést, mert a törvényhozás határozatképtelen volt, a képviselők fele sem nyomta meg a jelenléti gombot. A kormány által javasolt módosításról kellett volna tárgyalni, mely szerint a rendőrség már nem állítana ki kötelezően minden Szlovákiában levő menekültnek itt-tartózkodási igazolást, ez csupán egy törvényi lehetőség lenne. Elsősorban azok nem kapnának ilyen igazolást, akik csupán átvonulni akarnak Szlovákiában, és más ország az úti céljuk. A kormány ezzel a módosítással kívánt reagálni a növekvő illegális migrációra, és azt kérte, hogy a parlament gyorsított eljárásban vitassa meg a tervezetet. A javaslatról már pénteken (szeptember 8.) kellett volna tárgyalni, de akkor is határozatképtelen volt a parlament.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?