Kolíková: Kizárt, hogy más személy okozta Milan Lučanský sérülését

Milan Lučanský

Mária Kolíková (Za ľudí) igazságügyi miniszter kizárta, hogy más okozta Milan Lučanský sérülését, és hogy megtámadták a volt országos rendőrfőkapitányt, aki jelenleg vizsgálati fogságban van, és a hírek szerint átszállították a rózsahegyi kórházba. Mindemellett az ügy körülményeit részletesen kivizsgáltatja. Kolíková ezzel Robert Fico (Smer-SD) ellenzéki képviselő felhívására reagált, állásfoglalását Peter Bubla, a minisztérium szóvivője ismertette a TASR-rel.

„Nincs tudomásom arról, hogy Milan Lučanskýnak más sérülései is lennének, mint azok, amelyeket elsősorban saját elővigyázatlansága miatt szenvedett el, és amelyek egyébként nem súlyosak. A büntetés-végrehajtási intézetben kivizsgálták és ellátták, majd a kórházban újból kivizsgálták” - tájékoztatott Kolíková.

A miniszter sajnálatát fejezte ki amiatt, hogy Fico a különféle alternatív weboldalakon terjedő információkra támaszkodik és azokra alapozza érvelését, majd hozzátette, ezt már nem is tartja meglepőnek.

Az ügyről Kolíková tárgyalt az illetékes ügyésszel is, akinek szintén nincs tudomása gyanús körülményekről.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?