Közélet

Kolíková: A bírók őrizetbe vétele is mutatja, hogy reformokra van szükség

Mária Kolíková (Za ľudí) igazságügyi miniszter úgy véli, a zsolnai bírók őrizetbe vétele is azt mutatja, hogy meg kell reformálni az igazságszolgáltatást. Ezt a szerdai kormányülésen jelentette ki a tárcavezető.
TASR

2020. szeptember 16. 16:30

Mária Kolíková
Mária Kolíková - TASR-felvétel

„Ki kell vizsgálni az összes, az igazságszolgáltatás területén felmerült korrupciógyanús ügyet. Minél előbb meg kell ismernünk a vizsgálatok eredményeit, hogy tisztában legyünk a helyzettel" - mondta az igazságügyi miniszter. Hozzátette továbbá, ezek az esetek is azt mutatják, hogy rendszerszintű intézkedésekre van szükség.

„A tervezett intézkedések kapcsolódnak az új bírósági szervezetrendszerhez, amely gyorsabb és jobb bírósági döntéseket jelent" - magyarázta Kolíková. Szerinte a tervezett intézkedések bevezetése a „korrupciós összeköttetések megszakadását” fogja eredményezni. „Úgy vélem, most kiderült, hogy éppen ilyen változásokra van szükség Szlovákiában" - zárta Kolíková.

A hét elején öt embert vett őrizetbe a Nemzeti Bűnüldöző Ügynökség a Gyom (Plevel) korrupcióellenes rendőrségi akció keretében. Őrizetbe vették Daniel Bérešt, a Zsolnai Járásbíróság ideiglenesen felfüggesztett bíróját is. Az Alkotmánybíróság kedden (szeptember 15.) jóváhagyta vizsgálati fogságba helyezését.

Támogassa az ujszo.com-ot

Rengeteg hírrel bombáznak minket különböző portálok, s nem könnyű felismerni a valódi- és álhíreket. Ezért is fontos, hogy olyan weboldalakról tájékozódjunk, amelyek megbízható, korrekt információkat nyújtanak.

Az ujszo.com szerkesztőségében minden nap azért dolgozunk, hogy Önök kizárólag ellenőrzött, valós híreket kapjanak weboldalunkon. Ennek biztosítása meglehetősen költséges. Mi viszont szeretnénk, hogy minden kedves olvasónk hozzájuthasson az ellenőrzött információkhoz, ez azonban az Önök anyagi segítsége nélkül hosszú távon nem lehetséges.

Ezért kérjük olvasóinkat, hogy járuljanak hozzá az ujszo.com működéséhez. Számítunk Önökre. Önök is számíthatnak ránk.

Ha támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
népszámlálás illusztráció

Népszámlálás 2021: először jelölhetünk be két nemzetiséget

határátkelőhely

Pénteken véletlenszerű ellenőrzéseket tartanak a szlovákiai határátkelőkön

bácsi

41 koronavírus-fertőzöttet regisztráltak a kolozsnémai idősek otthonában

Volodimir Zelenszkij és Zuzana Čaputová

Čaputová: Szlovákia kiáll Ukrajna területi egysége mellett

Kendertermesztő házaspárt fogtak a Dunaszerdahelyi járásban

Kendertermesztő házaspárt fogtak a Dunaszerdahelyi járásban

koronavírus

A Komáromi járásban találták a legtöbb fertőzöttet, közel hatvanat

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.