Kočner szavazhat a rács mögött a politikus haverjaira, ha akar

marian kočner
Pozsony |

A mostani választáson már a maffiózók és a sorozatgyilkosok is szavazhatnak, és leadhatják voksukat a vizsgálati fogságban levő vádlottak is.

2017-ig a különösen súlyos bűncselekmény elkövetése miatt elítélt bűnözőket a közügyektől is eltiltották, tehát elveszítették szavazati jogukat, az Alkotmánybíróság azonban ezt alkotmánysértőnek találta. Ezért módosították a törvényt, és csak egy okot hagytak meg a szavazati jog megvonására, ez pedig a személyi szabadság törvényi korlátozása a közegészség védelme céljából. Jelenleg 56 életfogytiglanra ítélt rab van az országban, de ők is leadhatják a voksukat. Köztük van Tibor Polgári, az 1991-es lipótvári börtönlázadás egyik vezetője, vagy a nyolc nő és egy fiú meggyilkolása miatt elítélt Ondrej Rigo, továbbá az öt ember meggyilkolása miatt elítélt Jozef Slovák. Az egykori alvilági vezérek, például Mikuláš Černák, Alojz Kromka, Robert Lališ Kýbel, Ivan Cupper vagy Branislav Adamčo is élhet a választójogával.
Összesen 10 332 fogvatartott adhatja le a voksát, közülük 1675-en vizsgálati fogságban vannak, ügyükben még nem született ítélet, de ők is szavazhatnak.

A 2016-os választáson csak 4,73%-os volt a részvétel a börtönökben, akkor összesen 8522 rab szavazhatott.

Az országban 18 büntetés-végrehajtási intézet van. A börtönökben nem lehetett kampányolni, röplapokat beküldeni vagy plakátokat kiragasztani, de a választással kapcsolatos rádió- és tévéműsorokat hallgathatták, nézhették az elítéltek. Akinek van rá pénze, annak saját rádiója és tévéje lehet a cellájában, és újságokat is előfizethet.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?