Közélet

Kočner nem fog válaszolni a sértettek jogi képviselőinek a kérdéseire

Bazin | Marián Kočner vádlott a Speciális Büntetőbíróságon tett vallomása folytatásában nem fog válaszolni a sértettek jogi képviselőinek, Roman Kvasnicának és Daniel Lipšicnek a kérdéseire. A Ján Kuciak meggyilkolásával kapcsolatos tárgyaláson tett vallomásában megkérdőjelezte Andruskó Zoltán, Miroslav Marček és Peter Tóth vallomását is. A bírósági tárgyalást péntekig felfüggesztették. Kérdéseket az ügyész és a szenátus tehet majd fel Kočnernak.
author
TASR

2020. június 18. 09:00

Marián Kočner
- TASR/AP-felvétel

„Én kétszer hallgattam ki Marián Kočnert a bíróságon. Egyszer tanúként a Glance House ügyben, egyszer pedig vádlottként a visszadátumozott váltók ügyében, úgyhogy azt hiszem, tudja, mit csinál” – reagált Lipšic. Kočner vallomását inkább záróbeszédként értékeli, mint vallomásként, mivel az egyes bizonyítékokat kommentálta. Kočner azon állításával kapcsolatban, mely szerint Kuciak nem jelentett rá veszélyt a Donovaly-ügyben, Lipšic arra emlékeztetett, hogy ebben az ügyben ő még mindig vádlottként szerepel. „Ez nem egy akármilyen ügy, hanem egy komoly ügy, és ahhoz, hogy eljárás folyik ellene, Ján Kuciak is hozzájárult a cikkeivel. Ez volt az első olyan eset, amikor büntetőeljárás indult Kočner ellen” – foglalta össze Lipšic.

Marek Para, a vádlott ügyvédje egy nyomozási kísérlettel egészítette ki Kočner állításait, amelyekkel meg akarta kérdőjelezni Andruskó kijelentéseit. A kísérlet során egy olyan telefont mutatott be, amilyet Andruskó használt a gyilkosság idején. Ebbe bejátszotta a Kuciak megfigyelése során szerzett képeket, illetve az üzeneteket is. A nyomógombos telefonnal azt akarta bemutatni, hogy ennek kis kijelzőjén keresztül az információk olvashatatlanok, az arcok pedig felismerhetetlenek. Lipšic nem értette ezt az érvelést. Rámutatott, hogy Alena Zsuzsová vádlott mutatta meg Andruskónak a képeket a notebookján. Para erre azt válaszolta, hogy „ő azt mondta, hogy neki a notebookon mutatták meg a képeket, illetve hogy ő fényképeket készített magának, amelyeket aztán megmutatott a végrehajtóknak”.

A vádlott védőügyvédje azt is felrótta a nyomozónak, hogy szándékosan nem tették neki lehetővé az Andruskó vallomásában szereplő számos ellentmondás eltüntetését.      

Miroslav Marčeket., Szabó Tamást és Alena Zsuzsovát nem jogerősen elítélték Ján Kuciak újságíró és menyasszonya, Martina Kušnírová meggyilkolásáért. Kočner a vádirat szerint bosszúból rendelte meg a gyilkosságot, amiért Kuciak a gazdasági bűncselekményeiről cikkezett.

Támogassa az ujszo.com -ot

Úgy vagyunk az újságírással, mint a hivatásos zenészek: fellépünk naponta a „kőszínházban", elegáns ruhában a hűséges, bérletes közönségünk előtt, vagyis eljuttatjuk a postaládákba, árushelyekre nyomtatott napilapként a fizetős Új Szót. És mondhatjuk azt, hogy kiállunk a mélyen tisztelt publikum elé a korzón is, kicsit könnyedebben szórakoztatjuk, elgondolkodtatjuk a közönséget, érzelmeket kiváltva az erre járó tömegből. Ez az előadás pontosan olyan szenvedélyes, mint a kőszínházi fellépés, ugyanúgy sok munkával jár, mégis ingyenes. Ha tetszett, hálásan fogadjuk adományát, amit a jelképes hegedűtokba helyezhet. Eddigi felajánlásait is szívből köszönjük az új hangszerekhez, a zenekar bővítéséhez, a repertoár kiszélesítéséhez: az ujszo.com naprakész működtetéséhez.

Ha támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
targyalasmatovicnelkul

Összeomlás helyett a gyógyulás útjára léphet az egészségügy

onkológia k

Fél évet is várhatnak a rákbetegek a kezelésre Szlovákiában

Csallóközcsütörtökön az ország legnagyobb adventi koszorúja

Csallóközcsütörtökön az ország legnagyobb adventi koszorúja

sport a tv-ben

Képernyőn a brazilok és a portugálok

Veszélyes utakra figyelmeztetnek a meteorológusok

KVÍZ: Cirmos cica haj! Hová lett a…? Egészítsd ki a gyerekdalt!

KVÍZ: Cirmos cica haj! Hová lett a…? Egészítsd ki a gyerekdalt!

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.