Klarinét, faunok, örvény

Kétségtelen, hogy jelenleg Finnország komolyzenei világhatalom: Einojuhani Rautavaara, Kaija Saariaho és Magnus Lindberg ma már Finnország és a kortárs zene valóságos élő névjegyeinek számítanak. Magnus Lindberg sikere nemcsak abban rejlik, hogy zenéje rendkívül változatos, egyszerre drámai és harmonikus karakterjegyeket hordoz, hanem hogy nyitott a populáris kultúra hasznosítható elemei előtt is. 1970-es években komponált munkáin például erősen érződik a Clash nevű angol punkzenekar hatása. Lindberg élénk fantáziájának egyik legjobb példája a híres Related Rocks című remekmű (1997), mely hangokból varázsolja elénk egy geológiai kiállítás csillogó-villogó tereit, vagy a Lutoslawski emlékére komponált hipnotikus Aura (1994), melynek bemutatója Tokióban zajlott le.

Ezen a cd-n szintén a kiapadhatatlan zenei fantázia dominál. A Clarinet Concerto 2002-ben keletkezett, kifejezetten alkalmi darab: Lindberg a Finn Rádió fennállásának 75. évfordulójára komponálta. A klarinétszólamot már a bemutatón is Kari Kriikku játszotta, aki Lindberg számos egyéb darabjában is kiemelkedő szerephez jutott. Lindberg zenéje rendkívül sűrű szövésű, egyszerre sziporkázóan játékos és intellektuálisan elmélyült. Nála nem az ábrázoláson van a hangsúly, hanem a drámán. Egyes hangszereket vagy hangszercsoportokat hergel egymás ellen, mintha a lét hol meghökkentő, hol mulattató sokféleségének terében zajló nagyon is emberi eseményekről számolna be. A klarinétkoncert osztatlan egész, folyamatos előadású, mégis elkülöníthető egységekre bomlik: Bartók és Debussy hangjának rokonságát érzékeljük a nyitó szakaszban, a kibomlás intenzitását, azt a szépséget, ahogy egy számítógépes szimuláció során gyorsítva bomlik ki egy virág, hogy aztán hosszan lebegtesse, cirógassa szirmait a szél. Az idillből indulunk, a mallarméi mélységből, a faunok világából: „nem csobban víz egyéb, csak amit fuvolám ont / a dallal öntözött ligetben, s szél egyéb / nincs sípomén kívül, mely szét se hinti még / száraz hang-permetét, és máris semmivé lesz” (Rónay György ford.). A folyamatos, mindent elárasztó lüktetés az emlékezés terébe lép, és intenzitása egyre radikálisabb. A drámai történés a második és harmadik egység lágyabb tónusaiban játszódik le, a lágy és kemény hangok küzdelme, az átváltozások szüntelen varázsa, a nyitó szakaszban megjelölt nyolc témalehetőség vagy motívum itt egyszerre „cselekedni” kezd. Az idilli mellé felsorakozik a drámai, a humoros és az agresszív minőség is, s a negyedik szekcióban jut a legerősebben szóhoz a vezérhangszer, melynek emlékeit a többi ez ideig is kommentálta. Itt tombol a pulzáló dzsesszes ritmus, a divatos glissandik és elektronikus elemek csatlakoznak a nyitótémák fel-felsejlő mozzanataihoz. A zárlat bravúrja abban rejlik, hogy beteljesíti az utazást, valódi célt kínál, fenséges kilátást a megtett múltra. Más perspektívából látjuk ugyanazt, s talán racionálisabban. Ez a cd legkitűnőbb zenéje.

A Gran Duo 13 vonós és 11 fúvós hangszerre íródott alkotás még hatványozottabban dramatizáló karakterű. A két hangszercsoport megosztja a zenekart, s hirtelen egy férfi-nő párbeszédbe csöppenünk bele. A zene fordulatos, a tömbhangzás mellett Lindberg a kamarazenei aspektusokra is figyel. A motívumok itt nem lineárisan újramondva, hanem örvényszerűen kavarogva jelennek meg. Antti Häyrynen megfigyelése, mely szerint a mű zárlata Sibelius Tapiola című művének egy motívumát idézi, csak alátámasztja Lindberg törekvését, mely a nemzeti hagyomány és a legmodernebb zenei megoldások ötvözésére irányul, s melyre tanára, korunk egyik legjelentősebb komponistája, Einojuhani Rautavaara oktatta.

A harmadik darab a Chorale címet viseli, 2001 és 2002 között keletkezett, a szintén finn világklaszszis, Esa-Pekka Salonen vezényelte először Leicestreben Alban Berg hegedűversenyével együtt. A párosítás nem véletlen: mindkét mű Bach Es ist genug... kezdetű korálján alapszik. A speciális kommentár a barokk zenei szemléletmód modern tükre is egyben, s korszerű tiszteletadás a mindenkori mesterségbeli tudásnak.

A cd-n a Finn Rádió Zenekarát Sakari Oramo vezényli.

(Magnus Lindberg: Clarinet Concerto – Gran Duo – Chorale, Ondine, Helsinki, 2005.)