Kivizsgálja a munkafelügyelet a papok beadványát

Nagyszombat |

<p>Elfogadta a kerületi munkafelügyelet azt a beadványt amelyben a nagyszombati egyházmegye papjai az őket ért hátrányos megkülönböztetés miatt tettek panaszt.</p>

A felügyelet ellenőrei három hónapon belül kivizsgálják, sértett-e törvényt Ján Orosch érsek azzal, hogy papjait szexuális irányultságukról faggatta és becsületbeli nyilatkozat aláírására kényszerítette. Sylvia Ďuríková, a Nagyszombati Kerületi Munkafelügyelet szóvivője lapunknak megerősítette, hogy a papok névtelenséget kérve fordultak hozzájuk. „Ennek ellenére foglalkozni fogunk a beadványukkal, mert rájuk is vonatkoznak az állam törvényei és feltételezhető, hogy valóban tartanak a megtorlástól” – mondta a szóvivő. Információink szerint a feljelentést megfogalmazó papok beadványukban is arról írtak, hogy a nagyszombati egyházmegyében a félelem légköre uralkodik és az egyházi intézményekben már egyáltalán nem bíznak, ezért fordultak állami hatósághoz. A munkafelügyelet ellenőrei jogosultak betekinteni az érsekség irataiba és ha törvénysértést, hátrányos megkülönböztetést tapasztalnak, bírságot róhatnak ki. Az antidiszkriminációs törvény szerint bizonyítás terhe a munkaadót, vagyis az érsekséget terheli. Dušan Kolenčík, az érseki hivatal szóvivője négy nappal ezelőtt még azt válaszolta a névtelen levelekre alapozott beszélgetésekkel kapcsolatos kérdéseinkre, hogy az ilyen szóbeszédre az érseknek nincs oka reagálni. Tegnap, miután a papok aggályait a munkafelügyelet is megalapozottnak találta, a püspöki konferencia szóvivőjétől, Jozef Kováčiktól kértünk állásfoglalást. Ő azt írta, hogy a püspökök jogköreibe nem szólnak bele, de fontosnak tartják hangsúlyozni, hogy a papok már a diakónussá szentelésük előtt önként és örömmel tesznek fogadalmat, hogy a katolikus egyház tanítása szerint fognak élni, a pappá szentelésükkor pedig tiszteletet és engedelmességet fogadnak a püspököknek. Mint arról az Új Szó elsőként tudósított, Orosch érsek „információs beszélgetésre” hívatja be a papokat és névtelen levelekre hivatkozva firtatja vannak-e gyerekeik, nővel vagy férfival tartanak-e fenn szexuális kapcsolatot. Ha az érintettek elutasítják a vádakat, becsületbeli nyilatkozatot kell aláírniuk és a szentírásra kell megesküdniük. Ezt az eljárást az érintettek nemcsak megalázónak, de törvénysértőnek is tartják, ezért néhányan közülük feljelentést tettek az érsek ellen. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?