Kiürül a „tévétorony”

Pozsony |

<p>Hamarosan szellemházzá változik a közszolgálati Szlovák Televízió szimbólumává vált malomvölgyi toronyház. A tévé adminisztratív egységei már áthurcolkodtak a közeli, egykori egészségügyi központ épületébe.</p>

„A toronyház eléggé érdemtelenül vált a köztévé szimbólumává. Inkább építészeti mint tévés szimbólum. Már nem gyártanak itt semmit. Ez egy standard épület, ahol bármilyen intézmény székelhetne, bank, állami cég, közintézmény. Sajnos, az alatt a két és háromnegyed év alatt, amióta itt vagyok, senki sem telefonált, hogy meg akarja venni” – mondta Václav Mika, a köztévé vezérigazgatója. Mika 27 évvel ezelőtt ebben az épületben kezdett dolgozni, a feleségét is itt ismerte meg, így bizonyos nosztalgiát érez az épület iránt, de nem sajnálja. „Az épület iránt nem érzek semmit, az emberekkel kapcsolatban sok kellemes emlékem van. Több ezren dolgoztak itt, és mindig nagy volt a vidámság” – tette hozzá. A közeli, egykori egészségügyi központ épületét 2013-ban kezdték el felújítani, 2 294 948 euróért. Berendezést 482 999 euróért vásároltak bele. Eredetileg már 2014 nyarán át kellett volna költözni, de elhúzódott a közbeszerzés.  A vezérigazgató szerint a költözés nem akarat kérdése volt, inkább szükségszerűség, amelyben közrejátszott az is, hogy a szellőzőrendszert nem tudták megjavítani, az 1975-ben épített épület pedig már nem tudja teljesíteni a mai tűzvédelmi és higiéniai követelményeket. A 28 szintes épületnek már csak az első 11 emeletén dolgoztak, a többi le volt zárva.  Az üres épület továbbra is az RTVS tulajdonát fogja képezni, amely köteles lesz gondoskodni róla, ám kiadásai a jelenlegivel szemben minimálisak lesznek. Az épületet megpróbálják értékesíteni, először az államnak kínálják fel. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?