Kitolás – 2016-tól emelik a nyugdíjkorhatárt

Pozsony |

<p>A Fico-kormány először mondta ki, hogy emelkedhet a nyugdíjkorhatár. Robert Fico ugyan a választások előtt azt ígérte, nem változtat a nyugdíjkorhatáron, de Ján Richter szociális ügyi miniszter már kijelentette: „Dolgozunk a nyugdíjrendszer hosszú távú fenntarthatóságának koncepcióján. Mérlegelni fogjuk az átlagéletkor emelkedésének hatását.”</p>

Branislav Ondruš államtitkár szerint 2016-tól kezdődhetne a nyugdíjkorhatár fokozatos kitolása. A korhatár most 62 év a férfiak és a nők számára is, a nőknél folyamatos és fokozatos az átállás, a felnevelt gyerekek számától függően. A Hospodárske noviny értesülései szerint 2016-tól évente másfél hónappal tolódna ki a korhatár azok számára, akik 1958 után születtek. Ha ez a tervezet megvalósul, akkor 2030-ban lesz 64 év a nyugdíjkorhatár. Silvia Porubänová szociológus szerint 65 év lehetne a felső határ. A szakértők is támogatják a kormány elképzelését, mert egyre nehezebb lesz fenntartani a nyugdíjrendszert a kevés fiatal miatt. Jelenleg 700 millió eurót fordít évente az állam nyugdíjakra. „Ha semmit sem tennénk, akkor a nyugdíjellátás összeomlana” – véli Peter Goliáš, az INEKO gazdaságkutató intézet igazgatója.

A kormány jövőre egységesen emelné a nyugdíjakat, függetlenül az inflációtól és a reálbérek alakulásától, várhatóan 15 euróval. Ez a kisnyugdíjasok számára, különösen a 2004 előtt nyugdíjba vonulók számára jó hír. A magasabb, például 500 eurós nyugdíjjal rendelkezők számára a fix emelés nem jelent változást. Ők az utóbbi években is 15 euró körüli emelést kaptak, a kisnyugdíjak viszont tíz euróval sem emelkedtek. (sán, hn)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?